promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Konyhafőnök: több ezer néző követelte, Fördős Zé pedig visszahozta
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A műsor izgalmas része volt, amikor Rácz Jenőt és Sárközi Ákost megszívatják.

Lement Rácz Jenő elődöntős hetének második napja, az első főzésben pedig olyan különleges alapanyagokkal találkozhattak a versenyzők, mint a rénszarvas- és jávorszarvas bélszín, hátszín és nyakrész. Volt egy húsrész, amivel senki sem akart dolgozni, és ez nem más volt, mint a szárított hús.

Ezt Lackó Mekis Kittinek osztotta ki, aki már másodjára kapott így hátráltatást a nyakába. Hogy miképp oldotta meg, az a videóból kiderül.

Utána tényleg visszanyalt a fagyi, mert Kitti annyira jól megoldotta a feladatot, hogy Lackó előtt mehetett fel a galériára.

A második feladatban a kacsák színes világát vonultatta fel a zsűri, indiai futókacsával, kopasznyakú kacsával, tojó- és gácsér vadkacsával, némakacsával és házi kacsával. A pirosaknak egy-egy főételt kellett villantaniuk, hogy bebiztosítsák továbbjutásukat.

Mivel maradt egy kacsa a kampón, Fördős Zé a második feladat előtt újra főzni küldte Sárközi Ákost. Ráadásul visszatértek Zé legendás hátráltató-kártyái is, amiket új elemekkel egészített ki. Például a kijárási tilalom, azaz se ki, se be a pultból, vagy a szűkített eszközkészlet, esetleg kihúzható a három fogást kell elkészíteni kártya is, de van két perc segítség, azaz minden versenyzőnek be kell segíteni 2-2 percet. Vagy mindössze 15 perc alatt főzni, illetve összesen fél perc alatt végezni a piactéren.

Végül pedig ott van a legnagyobb hátráltatás-kártya, miszerint: Zé segít. De megmaradt a nagy sikerű vakon tálalás kártya is. Sárközi Ákos elsőre egy fél perces piactérrel nyitotta meg a Zé-féle hátráltatások sorát.

Az előző évadokban a Michelin-csillagos séfek mindig különleges alapanyagokat kaptak, amiket be kellett építeniük az ételbe, de ez így egy fokkal valóban izgalmasabb. A nézők is visszakövetelték, így Fördős Zé visszahozta. A műsorban meg is említette, hogy nézői levelek ezreit kapta emiatt, ami ha nem is igaz, szerintünk mindenki örül, hogy újra vannak ezek az apró szívatások. Bár ha 15 perc alatt kell egy jó tányért összerakni, az valóban nem lesz könnyű menet.

A végére most jöjjön egy kis spoiler is, vagyis eláruljuk, hogy ki esett ki a versenyből. A két főzés után a veszélyzónába Pisti is Panka kerültek be. A háromtagú zsűri úgy döntött, hogy Panka nem teljesített jól, így őt küldték haza.

Volt egy érdekesség is a rajongói csoportokban, mert a nézők többsége az elején még kedvelte Anikót, de most már rengetegen idegesítőnek tartják. Ők mindenképpen nézzék a mai adást, mert Fekete Laci kezelésbe fogja venni a versenyzőt, és ehhez még Rácz Jenő is beáll.

Napról napra egyre kevesebb versenyző marad, és végül összeáll majd Rácz Jenő középdöntős csapata, akik ezzel egy lépéssel közelebb kerülhetnek A Konyhafőnök címhez, valamint az ezzel járó 10 millió forinthoz.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás