Egy élelmiszerboltban ismerős arcot vettem észre, mikor meglátott, akkor tudtam hogy nem lehetek többé boldog

Polla úgy érezte, hogy az élete sok kínkeserves, küzdelmekkel teli év után végre nem hogy egyenesbe jön, hanem jóra fordul. Fantasztikus munkát kapott és álmai pasijával is megismerkedett. Éppen neki akart vacsorát csinálni, amikor eszébe jutott, hogy nem vett tejfölt és elment boltba. Ekkor omlott össze minden. Most az ő történetét olvashatjátok.

Az életem egyik másodpercről a másikra omlott össze. Nem tudom, én mennyire vagyok ezért felelős, nem tudom tehetnék-e még valamit. Az a helyzet, hogy nem ezüstkanállal a számban születtem. Nem voltak tehetős szüleim, egészen korán elmentem dolgozni és megtanultam a pénz értékét. Sokat tanultam, igyekeztem magam autodidakta módon is képezni, míg végül ennek a kitartásnak és céltudatosságnak meg is lett az eredménye.

Vezetői pozíciót kaptam egy nívós gyógyszeripari vállalatnál.

Nagyjából egy évig csak a karrieremmel foglalkoztam és sikerült is bizonyítanom a főnökeimnek, minden részleg elismerően beszélt a munkámról. Nagyjából ez idő tájt kezdtem el arra gondolni, hogy kész lennék egy párkapcsolatra. Rá két hétre megismertem Andrást.

Csodálatos férfi volt. Az elejétől kezdve szikrázott közöttünk a levegő, fantasztikusakat beszélgettünk, sokat randevúztunk, minden stimmelt közöttünk. Neki is fontos volt a karrierje, pénzügyi szakemberként dolgozott, de a munka témát igyekeztünk kerülni, hiszen annyi más fantasztikus dologról lehetett mesélni egymásnak. A kapcsolatunk remekül haladt, heti több estét is együtt töltöttünk, reggel pedig indultunk dolgozni.

Egyik este megbeszéltük, hogy nálam alszik, én pedig a kedvenc ételével, zöldbabfőzelékkel szerettem volna neki kedveskedni.

Éppen tárgyaláson voltam a városnak egy olyan pontján, ahová nem gyakran járok. Eszembe jutott, hogy elfelejtettem tejfölt venni és félrehúzódtam, mert pont ott volt egy áruház.

Bementem az élelmiszerboltba és javában keresgéltem, amikor megláttam egy eladót.

Megszólítottam, az eladó megfordult és ekkor hirtelen köpni nyelni nem tudtam. A pasim állt ott. Az üzlet által adott ruhában, ahogyan épp a kekszeket pakolta. Az arcán láttam, hogy összetört. Próbált volna megszólalni, de én sem találtam a szavakat. Elnézést kért, majd hátra ment a raktárba.

Szédelegve jöttem ki a boltból és semmit nem értettem. Írtam neki, hogy este találkozzunk, jöjjön át és beszéljünk, de az esti randevú elmaradt.

Bocsánatot kért tőlem azért, mert hazudott, nem tudja miért tette. Állítólag olyan lelkesen meséltem a munkámról, hogy szégyellte, hogy ő csak egy eladó és ezért mondta azt, hogy pénzügyi szakember. Utána pedig (mint fentebb írtam), kerültük a munkatémát. Próbáltam meggyőzni, hogy engem nem zavar, nem emiatt kedvelem, de hajthatatlan volt. Azt mondta, hogy annyira kellemetlen ez neki, hogy bármennyire is fáj, inkább megszakítja velem a kapcsolatot.

A véletlen találkozásból szakítás lett.

Én pedig azóta sem találom a helyemet. Nem érdekel mit dolgozik, vagy miből él. Egy jó, értékes, okos és intelligens ember, akivel boldog voltam. Most pedig nem vagyok az. Arra gondoltam, hogy bemegyek még egyszer a boltba, hogy találkozzunk, de félek ezt zaklatásnak venné, hiszen egyértelműen megmondta, hogy közöttünk vége van.

Csak épp ebbe én belepusztulok.