A vezetésoktatója sírásig megalázta és azt mondta, semmi esélye – Hihetetlen módon vágott vissza a szerencsétlen kisdiák

Egy aranyos picike cserfes lányról van szó, hívjuk a történet kedvéért Grétinek. Grétinek nagy vesszőparipája volt a jogosítvány megszerzése, mert nagyon szerette volna, nagyon vágyott rá, de mindig volt benne egy nagy félsz attól, hogy nem fog sikerülni. Végül összespórolta rá az egyébként nem kevés pénzt és elhatározta magát: belevágott a tanulásba.

Nem fogom leírni az autósiskola nevét, pedig nagyon megérdemelnék, de hosszas kutakodás, sok-sok elemzés, gondolkozás, matekozás előzte meg azt, ameddig kiválasztotta a szerinte tökéletes iskolát. Beiratkozott, megkapta az oktatóját és reményekkel teli, torkában dobogó szívvel érkezett meg az első órájára.

A KRESZ vizsgát egyébként könnyedén vette, első alkalommal sikerült neki és tényleg eléggé képben volt, de ugye élesben egészen más a helyzet. Az oktató szimpatikus volt, elnevetgéltek, azonban amikor autóba ültek és először lefulladtak, akkor hirtelen mintha egy másik ember lett volna. Fejeket vágott, grimaszolt, puffogott és többször elismételte az először autóban ülő lánynak, hogy nagyon félti az autóját. Bocs, egyéni probléma.

Gréti természetesen egyből bepánikolt és elnézést kért, akárhányszor lefulladt a kocsi, az oktató pedig csak jajveszékelve ismételgette, hogy nem lesz pénze megjavítani. A második óra ugyanígy telt. A harmadik is, egy kis csavarral.

A negyedik óra is így telt volna, ha az oktató az óra végén azt nem mondja:

„Ne haragudj, de te esélytelen vagy. Nem tudok neked mit tanítani, egyszerűen nem fogod fel amiket mondok, semmi érzéked a vezetéshez. Nem oktatlak tovább, végeztünk.”

Majd kiszálltak az autóból, kezet fogtak, elköszöntek és Gréti nagyjából 2 órán keresztül zokogva hívta fel az ismerőseit.

Én megdöbbenve hallgattam, már csak azért is, mert mintha a jövőbe látott volna. A vezetés megkezdése előtt körbeérdeklődött, hogy létezik-e olyan, hogy egy oktató leadja a diákját, mert kicsit tart tőle, hogy ő akkora antitalentum, hogy ez fog történni. Mindannyian nevetve mondtuk neki, hogy nem, ilyenről még az életben nem hallottunk, teljesen esélytelen, hogy ilyen történjen.

Így nem kis meglepetéssel konstatáltuk, hogy de, történhet ilyen. Szerencsére az egyik barátnőm (aki eléggé hasonló habitusú a frissen kibukott kisdiákhoz) is éppen vezetni tanult és szólt pár jó szót az érdekében az oktatónál. A pasi belement és hamarosan meg is ejtették az első órát Grétivel, aki felvázolta neki a szituációt és előre elnézést kért az esetleges hibákért.

Az oktató meghallgatta a begyakorolt monológot, majd azt mondta:

„Kisasszony, ez az autó arra van, hogy önök tudjanak gyakorolni. Ha tönkremegy, az az én hibám, mert nem oktatok jól. Na üljön be és vigyen el a henteshez, kellene otthonra egy kis szalonna.”

Majd beültek az autóba, elmentek a henteshez és az oktató vett szalonnát. Gréti még jó sok helyre fuvarozta el, jó sok órán keresztül, egészen addig, amíg meg nem kapta a jogosítványt. Kenőpénz nélkül. Igaz, hogy harmadikra és hihetetlen körülmények között, de ezt majd egy másik cikkben elmesélem.