promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyar sorozatgyilkostól rettegett az egész világ, kontinenseken át kergette őt több nemzet rendőrsége
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az 1900-as évek elején Magyarországot olyan brutális gyilkossághullám rázta meg, amilyenre előtte még nem volt példa.

Kiss Béla ugyanis (aki cikkünk főszereplője lesz) ezidőtájt költözött Cinkotára. Ekkor még senki nem gyanakodott semmi rosszra, maximum azzal vádolhatták, hogy szereti a zsenge lányokat, ugyanis magánál 15 évvel fiatalabb feleségével költözött Cinkotára, a Kossuth utca 9-es számú házba. A költözés azonban nem hozott szerencsét a szerelmeseknek: Kiss Béla felesége beleszeretett valaki másba és megszökött. Talán ez vezethetett ahhoz a gyilkossághullámhoz, ami hamarosan elindult.

Ezután segítség kellett a férfinak a ház körüli teendőkben, így felbérelt egy Jakobetz asszony nevű idősebb hölgyet. A következő lépés egy budapesti lakás kibérlése volt, majd a magára vett Herr Hoffman álnéven feladott egy hirdetést, melyben asszonyt keresett maga mellé.

Mivel Kiss Béla hírhedten szép és megnyerő külsejű, valamint jellemű férfi volt, így női kérő akadt bőven, azonban a legtöbbjüket csak bemenni látták a házba, kijönni sosem és szót sem válthattak senkivel.

Azonban a szomszédok furcsállni kezdték, hogy a férfi udvarán egyre több fémhordó áll. Ő ezt a közelgő háborúra való felkészüléssel magyarázta, amire végül be is sorozták, így az emberek gyanakvását egy időre elaltatta. 1916 júliusában, amikor a cinkotai lakás bérleti szerződése lejárt és a ház tulajdonosa körülnézett, akkor gyilkosságra utaló jeleket talált, így riasztotta a rendőrséget. Kiss Béláról ekkoriban az a hír járta, hogy hadifogságba esett.

A kertben álló egyik hordót kiszúrta és egy szakember segítségével hamar megállapították: ez csak egy ember bomló teste lehet. Az összes többi hordóval hasonló volt a helyzet. A halottkém vizsgálata alapján a nőket megfojtották. 24 holttest került elő. Kiss Béla ellen azonnali letartóztatási parancsot adtak ki.

Az elfogás azonban nem volt egyszerű: több ezer ember volt hadifogságban, valamint a Kiss Béla név is igen gyakori volt. Az ijedt, öreg házvezetőnőt azonban letartóztatták. A házkutatás során Jakobetzné megmutatta Kiss Béla titkos szobáját, ahová addig sosem lépett be és a nyomozók ezt elhitték neki. Itt igen meglepő dolgokat találtak, a rendőrfőnöknek szinte a szíve is leállt, de ezt a videóban kifejtik. Annyit elmondok, a nők egy igen pontjával ért vissza és a legnagyobb vágyukat ígérte nekik.

Nem sokra rá hír érkezett Kiss Béláról: Egy szerbiai kórházba került, azonban sikerült kereket oldania még a rendőrök odaérkezése előtt. A nyomozók már csak egy ismeretlen katona holttestét találták az ágyában.

A nyomozás részleteiről a hiányzó részleteket a videóban megtaláljátok, felvételekkel és rengeteg egyéb érdekességgel, valamint a nem várt végkifejlettel egyetemben. Érdemes végignézni:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás