promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rákosnak hazudta magát a lebukott influenszer, aki évekig így szerzett magának követőket
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Mindenkit felháborított az influenszer, igazi gyűlöletcunami zúdult rá az aljas húzása miatt.

Az utóbbi években elég durván teret nyert magának az influenszerkedés, hiszen az influenszerek elképesztően sok pénzt keresnek már egyetlen poszttal is, a követők pedig csak azt látják a munkásságukból, hogy folyamatosan szelfiznek, utazgatnak, szép helyeken járnak, jó dolgokat esznek, és közben brutálisan meggazdagodnak – ez pedig annyira vonzó életstílus/karrier sokak számára, hogy bármit képesek megtenni érte.

Hallhattunk már elég meghökkentő dolgokat, hogy egyes influenszerek miket csináltak azért, hogy több követőjük legyen, és ezzel úgymond emelkedjen az „értékük/befolyásuk”. Minél több a követő, annál több a kedvelés és persze a pénz. Mindegyik influenszernek az a célja, hogy gigantikus követőtábort toborozzon össze magának, és megéljen belőlük, meg persze a szponzorált posztokból – de van, hogy annyira túlmennek egy határon, hogy az már-már egészen sokkoló és felháborító.

Egy MianBaobao felhasználónévvel rendelkező tajvani fitneszinfluenszer nemrég csúnyán lebukott: állítólag 3 éven keresztül rákosnak hazudta magát, hogy így gyűjtsön követőket és kedveléseket, pedig valójában nem is volt beteg.

A nő annak idején a közösségi oldalán jelentette be, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, időnként pedig tájékoztatta is a követőit az állapotáról, és még állítólag a profiljához is azt írta, hogy „amatőr súlyemelő, profi rákharcos”. Szponzorokat is szerzett magának, mindenki sajnálta őt, és felnéztek rá, amiért a küzdelem közepette is ilyen bátor és erős – majd az exférje lebuktatta őt, mondván, hogy a betegségből egyetlen szó sem igaz, pedig még a családjának is azt mondta, hogy rákos.

Amikor kezelésre vitték az influenszert, mindig azt mondta, hogy rakják ki a kórház előtt, mert ő egyedül akarja intézni ezt. Viszont a 3 év alatt egyetlen számlát, kórlapot, dokumentumot vagy bármilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy ő valóban beteg lenne, ez pedig elég sok kérdést vetett fel – MianBaobao végül beismerte, hogy hazudott, letörölt mindent a közösségi oldaláról, és bocsánatot kért mindenkitől a megbocsáthatatlan tettéért.

Érthető módon azonnal nemzetközi gyűlöletcunami zúdult az influenszerre, hiszen ennél gusztustalanabb dolgot ritkán tehet egy ember, mivel ezzel nemcsak átverte a világot, de vissza is élt egy olyan komoly betegséggel, ami miatt milliók szenvednek minden egyes nap.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás