promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy szenzációs jóslat szerint véget ér a pápaság - Ferenc pápa az utolsó?
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hamarosan Magyarországra látogat a pápa, aki egy jóslat szerint a katolikus egyház és a Vatikán utolsó vezetője lehet.

Elsősorban érdemes megjegyezni, hogy Szent Malakiás nem egyenlő az egykor volt, Malakiás nevű profétával. Utóbbinak köszönhetjük „Malakiás könyvét”, mely az ötödik században, a kereszténység felfutása, a nagyszámú templomépítések után íródott. A szent a 12. században élt és működött, a mára már szinte teljesen elfogadottá nemesült elképzelés szerint egy ír szerzetes volt eredetileg. Malakiás hazájában még Máel Máedóc Ua Morgair néven született, és csak eztán kapta meg a bibliai keresztségét.

Malakiás összeállított egy latin nyelven íródott próféciás gyűjteményt, melyben egészen pontosan 112 darab jóslat szól tőszavakban az eljövendő generációk pápáiról. A Rómába elzarándokolt írországi püspököt a pápa, II. Ince hívta meg az örök városba, s fogta ott irományát. A 112 pápa jóslatával foglalkozó kéziratot nem adták vissza a rövid áttanulmányozás után Malakiásnak, hanem hazaengedték. A pápai levéltárban azonban nyoma veszett 1139-ben. Több, mint négyszáz évig pihent a Vatikánban, hogy aztán az Újkorban felfedezzék az írást, és annak igazságait. Ugyanis csak 1590. után került kiadásra a megdöbbentően komoly jóslatokat tartalmazó könyv.

Érdekesség, hogy a kutatók és hittudósok már ekkoriban nekiláttak a jóslatok tűpontos értelmezésének és elemzésének, továbbá szükségszerű igazolásának. A későbbiekben megállapításra került, hogy Malakiás pápákkal kapcsolatos várakozásai főleg a 16. század alkonyáig voltak igazán találóak. A következő évszázadokra viszont egyre kevesebb pontosságot, beazonosítható jóslatot találtak a soron következő katolikus egyházfőket illetően. A legfőbb jóslat, hogy az utolsó pápa lesz várhatóan a most regnáló Ferenc, akit a jóslat egyszerűen csak „Petrus Romanus” megnevezéssel vizionál. A könyv szerint „Péter, a római” fog éppen uralkodni a Vatikánban, amikor Róma városát és a katolikus egyházat utoléri az utolsó üldöztetése is a történelemben. Ez pedig mind a pápaság, hosszú távon pedig a kereszténység véget vetíti előre.

Vajon tényleg a hamarosan hazánkba látogató Ferenc lesz az utolsó pápa? Vagy Malakiás jövendölése pontatlan volt?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás