promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy bosszúpornós angol idióta felháborító dolgot küldött a börtönből - Lehet, hogy Manchester City szurkoló?
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az angol férfi egy felelőtlen bosszúpornóval bukott be a börtönbe, pedig korábban megjárta a Big Brothert is, és állítólag imádja a Manchester Cityt.​

Élete legnagyobb hibáját követte el az angol, egészen pontosan észak-londoni Stephen Bear, amikor sértettségében megosztotta az interneten korábbi barátnőjével készült szex-videóját. A 33 éves felelőtlen férfi tavaly és idén a bíróságon volt kénytelen elszámolni ezzel a tettel, illetve azzal, hogy részben tönkre tette exe, Georgia Harrison életét, akin testi és lelki sebet is okozott. A nemes egyszerűséggel csak érzéketlen idiótaként aposztrofált Beart ráadsul szexuális bűnözőként is regisztrálták tíz esztendőre, miközben huszonegy hónapos börtönbüntetését éppen a napokban volt kénytelen megkezdeni. 

Stephen Bear a bűncselekményének elkövetése óta már újra becsajozott, mégpedig az ifjú, még csak 23 esztendős Jessicát szedte fel. A naiv lány szinte végig bízott barátja ártatlanságában, a Sun cikke szerint mostanság pedig szerelmesebb, mit eddig bármikor. Ugyanis az ő kis vőlegénye már meg is küldte az első szerelmeslevelét a rácsok mögül, mióta március 3-án bevonult a brit büntetés-végrehajtás egyik helyi intézetébe. 

Bear valószínűleg elrettentésül is kapta viszonylag súlyos büntetését a bíróságtól, mert közismert embernek számít Nagy-Britanniában. Korábban szerepelt a Big Brotherben és más valóságshow-kban is, ahol mindenféle félsikeres celebeket foglalkoztattak. Most áldozata, Georgia is elindult ezen az úton, lévén különböző haknikon vesz részt, ahol felhívja a figyelmet az általa is megélt kapcsolati erőszak ilyen formájának veszélyeire is. 

Georgia többek között arról is nyíltan beszél a nagyközönségnek, hogy miután kiszivárogtak a meztelen képei és szex-videói, rengeteg támadás érte. Teljesen vadidegen emberektől kapott gusztustalan és rosszindulatú üzeneteket, miközben alig volt, aki megvédhette volna. Elárulta, hogy arcát elöntötték a pattanások, illetve cisztás fertőzése a teste több tájékán is felütötte a fejét, és csak hosszas kezelés után tudott meggyógyulni.

Mindeközben a naiva Jessica örömmel osztotta meg a kapott levelet a bűnös Stephentől, akinek már nagyon várja jövő decemberi szabadulását. 

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás