promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ki bombázhatta Kassát, ha nem az oroszok? Új elméletek születtek Magyarország második világháborús hadba lépéséről
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Melyik szomszédunknak állhatott érdekében a provokáció?

Magyarország hivatalosan 1941. június 27-én lépett be a második világháborúba. Okként az egy nappal korábban bekövetkezett kassai bombatámadás szolgált, amelyet felségjel nélküli repülőgépek követtek el.

A ma már szlovákiai városra 29 bomba hullott, és a pengőben milliós tételt elérő anyagi kár mellett 32 halott, 60 súlyosabb, illetve 220 könnyebb sérült volt a mérleg. Mindezt nyilvánvalóan nem lehetett szó nélkül hagyni, viszont kétségtelen, hogy akkor már Magyarország hadba lépése eldöntött tény volt, és csak egy casus belli (háborús ok) kellett.

„Amit Kassa bombázásáról biztosan állíthatunk, hogy a támadást három ismeretlen felségjelzésű bombázó hajtotta végre. A hangsúly az ismeretlen felségjelzésen van”

– emelte ki Baucsek Csaba történész, aki a ma7.sk oldalon írt alapos tanulmányt a témában. Korábban az volt az elfogadott vélemény, hogy szovjet repülők hajtották végre a támadást, bár nekik akkor nem feltétlenül szolgált érdekükben, hogy Magyarországot is magukra haragítsák.

A történész szerint az is érdekes, hogy június 24. és 30. között Szlovákia területét egyetlenegy szovjet bombatámadás sem érte, szóval kétséges, hogy éppen Kassa esetében tettek volna kivételt. Ennyi erővel azt is feltételezhetjük, hogy éppen a velünk szövetséges németek hajtották végre a súlyos támadást, hogy ezzel kiprovokálják hazánk háborúba lépését.

Emellett ugyanakkor egy másik lehetőséget is számba kell vennünk, amelyről egyébként már korábban is szó esett, de talán kisebb súllyal esett latba. A hadtörténész Borsányi Julián szerint a gépek nem kelet, hanem délkelet felől érkezhettek, mert a bombázás iránya ezt támasztja alá.

Ebben az esetben pedig akár románok is lehettek, esetleg a németekkel együttműködve, ám rengeteg történelmi dokumentumot kell még ahhoz feldolgozni, hogy erre biztos(abb) választ lehessen adni. A román vonal egyébként az 1980-as években erősödött fel, feltehetőleg a diktátor Nicolae Ceausescu lejáratása érdekében is.

Tény, hogy csak szovjet bombák maradványait találták meg Kassán, viszont az is biztosnak tűnik, hogy a támadást olyan valaki vezethette, aki jól ismerte a várost. Ebben az esetben akár egy szlovák szál is felmerülhet, de persze kár volna bárkit is alaptalanul meggyanúsítani, már csak azért is, mert a hadba lépésünk már ettől függetlenül is eldöntött tény volt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás