promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Putyin rosszul lett egy katonai tanácskozáson, talán meg is kellett műteni – így van most
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az orosz vezető rossz egészségi állapotát már nem nagyon lehet tagadni.

Az orosz-ukrán háborúra egyértelműen kihatással van Putyin elnök állítólagos gyenge egészségi állapota. Az orosz vezetővel kapcsolatban hivatalosan tagadnak minden erre vonatkozó állítást, árulkodó jelek azonban mégis vannak.

Az elnök 18 év után először hagyta ki a telefonos „maratonját”, vagyis azt az évente sorra kerülő eseményt, amikor az orosz állampolgárok élőben, közvetlenül hozzá fordulhatnak a kérdéseikkel. Legutóbb 2004-ben maradt el ez, és kormányzati körökben most is csak halasztásról beszélnek, természetesen a háborús konfliktus miatt.

Nem ez az egyetlen szokásos esemény azonban, amit Putyin az utóbbi hónapokban kihagyott, ami jó alapul szolgálhat a pletykálkodásra. A The Sun bulvárlap értesülései szerint az elnök valóban rossz állapotban van, sőt a napokban azonnali orvosi segítségre volt szüksége, ami akár – a feltételezett rákbetegségével kapcsolatos – műtétre is utalhat.

A Kreml egyik bennfentese szerint a doktorok intésére Putyinnak most már tartózkodnia kell a hosszabb nyilvános megjelenésektől. A közelmúltbeli rosszulléte állítólag a katonai vezetőkkel folytatott, mintegy másfél órás tanácskozása után következett be.

Már a beszélgetés során sem érezte jól magát, amikor pedig felállt az asztaltól, akkor gyengeségre és szédülésre panaszkodott. Az októberben a 70-et betöltő államvezető hajdan dzsúdózott, lovagolt, vadászgépet vezetett, az utóbbi időkben azonban már nem láthattuk hasonlóan „macsó” tevékenységek közepette.

Már korábban felröppentek hírek arról, hogy az elnöknek komoly, bár rövid időre halasztható műtétre lesz szüksége a hasüregében lévő, vagy a pajzsmirigyét megtámadó daganat miatt. Ez feltételezhetően a második világháborús Győzelem napja (május 9.) idei ünneplése környékén megtörténhetett, de akár most is sor kerülhetett egy kisebb beavatkozásra.

Putyin nyilvános szereplései látványosan megritkultak, de nem maradtak el teljesen. Június 9-én például fiatal vállalkozókkal, mérnökökkel, tudósokkal találkozott Moszkvában, illetve Nagy Péter cár 350. születési évfordulója kapcsán (szintén június 9-én) azt a bizarr kijelentést tette, hogy az Ukrajna elleni háborújával lényegében a hajdani dicsőséges uralkodó nyomdokait követi.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás