promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Putyin lánya bepasizott – ki fogsz készülni, ha megtudod a szerencsés barát nevét!
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A sors néha elképesztő tréfákat űz az emberekkel, most sem történt másként.

Rossz éve van Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, akinek 2022-ben alighanem élete legkomolyabb problémáival kell szembenéznie. Mindenekelőtt azzal, hogy az Ukrajna elleni, négynaposra tervezett inváziója immár három hónapja húzódik, ráadásul a támadók még részsikereknek is alig örülhettek.

Közben Putyint súlyos betegség támadta meg, és a napokban emiatt műtéten is át kell esnie. A hírek szerint a hasüregében felgyülemlett folyadékot kell eltávolítani, ami egyértelműen a sokat emlegetett rákbetegségére utal.

Mindemellett magánéleti problémák is gyötrik, a szeretőjének tartott, egykori olimpikon Alina Kabajeva állítólag bejelentette, hogy a harmadik közös gyermeküket várja. Az elnök erre nem várt módon reagált, belső források szerint azóta látványosan kerüli a 39 éves nőt.

Ehhez képest már csak hab a tortán az a hír, hogy Putyin legfiatalabb lánya bepasizott. Ezzel még nem is lenne különösebb baj, viszont a német Der Spiegel című lap szerint a 35 éves Jekatyerina Putyina (más néven: Jekatyerina Tyihonova) választottja nem más, mint

Igor Zelenszkij.

A sors furcsa fintora ez, alighanem mindenki jót is nevetne rajta, ha nem egy véres háború kellős közepén történt volna az eset. A barát egyébként nem ukrán, hanem orosz, és csupán névrokona az ukrán elnök Volodimir Zelenszkijnek.

A sztori mindezzel együtt is tragikomikus, és persze a szerelmes felek nem egy Putyinnal szembeni fricskának szánták mindezt, hanem a helyzet hozta így. Igor Zelenszkij 52 éves balett-táncos, és a külföldi sajtónak fogalma sincs arról, hogyan, milyen körülmények között jött össze Putyin lányával.

Fotó: Profimedia (Igor Zelenszkij)

Jekatyerina jó ideje kétlaki életet él, és alighanem Münchenben ismerkedett össze Igorral, akinek ott van az állandó lakása. Az elmúlt két évben a nő összesen 50-szer repült a bajor városba, nagy tehát a szerelem, sőt állítólag 2017-ben már kisbabájuk is született.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás