promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Románia jóddal készül egy nukleáris támadásra – De a jódtabletta sem mindig megoldás
Borítókép:  Illusztráció/Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Románia vezetése nem lehet túl derűlátó, mert éppen jódtablettákat készítenek elő a lakosságnak, arra az esetre, ha atomkatasztrófa történne.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter jelentette be, hogy a terv szerint a háziorvosokon keresztül lehet majd a tablettához jutni, ha szükség lenne rá. A jászvásári Antibiotice gyógyszergyár már húszmillió kálium-jodid tablettát juttatott el a megyei közegészségügyi igazgatóságokhoz, és további tízmilliót szállít még le a hét folyamán.

Fontos hangsúlyozni, hogy jódtablettát csak és kizárólag hatósági javaslatra szabad bevenni, amikor tényleges katasztrófa történik. Megelőző jelleggel értelmetlen szedni, sőt kifejezetten veszélyes, mert komoly hatással lehet a pajzsmirigyre, akár súlyos betegséget is okozhat.

„Ezeket a tablettákat semmiképpen sem szabad bevenniük az embereknek, se gyermeküknek beadni, csak kifejezett hatósági javaslatra, meghatározott időpontban, nukleáris incidens esetén”

– emelte ki Rafila, hozzátéve, hogy tájékoztatókat is fognak kiosztani a tablettákról.

Románia az ukrajnai atomerőművek harctérré válása után döntött úgy, hogy jódtablettákat rendel. A gyógyszergyár, miután legyártotta a romániai adagot, más európai országok megrendelését fogja teljesíteni.

Atomkatasztrófa esetén a lehető legzártabb helységbe kell menekülni, ahol minél kevesebb a nyílászáró, erre a legjobbak az alagsorok és a pincék, vagy Budapesten a metró egyes szakaszai. Előtte érdemes lezuhanyozni és tiszta ruhát cserélni, valamint (ha van erre lehetőségünk) készleteket tartalékolni több napos elszigeteltségre. Jódtablettára akkor van szükség, ha a levegőbe radioaktív jód kerül, mert a pajzsmirigy nem képes megkülönböztetni a „tiszta” jódtól. Magától a nukleáris katasztrófa okozta egyéb sugárzástól nem véd meg a jódtabletta sem, ezért is fontos, hogy mindig csak indokolt esetben szedjük azt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás