promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mi történt? Megásatta a saját sírját Ed Sheeran – igazán morbid dologba fogott a világhírű zenész
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

31 évesen kicsit talán korai az elmúlásra gondolni, de ezek szerint ő nem ennyire felelőtlen.

Megvan Ed Sheeran végső nyughelye – adta hírül a brit sajtó. Korunk egyik legnagyobb énekes-dalszövegíró megasztárja ugyanis egy sírkamrát is akar építeni a birtokán létrehozandó, hajó alakú templomocska alatt.

A zenésznek persze semmi baja, 31 évesen jó egészségnek örvend, és a karrierje is szépen alakul. Mégis úgy gondolta, hogy időszerű a jövőre gondolnia, ezért kezdett meglepő beruházásokba a 3,7 millió font értékű „Sheeranville” birtokon.

A munkálatokat már el is kezdték, a távolból is jól látszik az épülő, felállványozott templom. A kisebb falunak is beillő birtok egyébként nem valami egzotikus helyen van, hanem a kelet-angliai Framlingham külterületén, ahhoz közel, ahol Sheeran felnőtt.

A sírkamra a tervek szerint a templom hátsó része alatt kap majd helyet, és mindössze 2,7×1,8 méteres lesz. Ez lényegében két sírhelyet jelent, és csak akkor valósulhat meg, ha a helyi tanács engedélyét is megkapja.

Fotók: Profimedia

Ez még neki sem jár automatikusan, a Daily Mail például megjegyezte, hogy a 220 millió fontos vagyonnal rendelkező sztár kápolnatervét korábban már visszadobták, és 2019-ben csak egy kisebb változat megépítését hagyták jóvá, hogy az egyházközségi tanács és a szomszédok is elégedettek legyenek.

Angliában egyébként nem tiltott magánbirtokon (tehát nem köztemetőben) temetkezni, de ehhez pár előzetes engedélyt, hozzájárulást be kell szerezni. Ez indokolja tehát Sheeran előrelátását, aki tiszteletreméltó módon ott szeretne majd nyugodni, ahol a gyerekkori szép emlékeit szerezte.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás