promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lebukott a férj az online szexszel, erre mérgében elzavarta várandós feleségét a háztól
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Letiltotta a nő telefonját és tankolókártyáját, de még a kulcsait is elvette tőle.

Egy angol férfi annyira mérges lett a várandós feleségére, hogy azonnal elzavarta a háztól. Mi volt a harag oka? Csupán azok az 540 font (mintegy 220 ezer forint) összértékű számlák, amelyeket a nő talált meg a férfi holmijai között, és „felnőtt szórakoztatás” címén állították ki neki.

A 33 éves Nicole Ramsay a férje, Stephen kertészeti cégénél állt alkalmazásban az ominózus esetig. Természetesen inkább neki állhatott volna feljebb, amiért az ura prostituáltakkal tart kapcsolatot, de az ügyben a nagyobb testi erővel bíró férfié lett az utolsó szó.

Legalábbis rövidtávon, mert a nő – miután szakított férjével – pert indított, és végül 15 ezer font kártérítést kapott hajdani párjától. Az eset azért különösen csúnya, mert a feleség a botrány kipattanásakor éppen a negyedik gyermekükkel volt várandós.

2015 óta dolgoztak együtt, a férfi nagy lebukására pedig 2019 szeptemberében került sor. A terhessége 31. hetében járó Nicole három számlát talált a férjénél, és azok 23 órán belül datálódtak, mégpedig online szex igénybe vételéért.

Stephen a leleplezést százszorosan bosszulta meg nején. Nemcsak elvette tőle a közös házuk kulcsait, de letiltotta a tankolókártyáját és a mobiltelefonját is, amelyek a közös cégük nevére voltak kiállítva.

A bíróság mindezen tettek mellett azt is mérlegelte döntésénél, hogy a terhessége utolsó heteiben járó nőnél egészségügyi problémákat okozott az összezördülés. A férj adott ugyan neki fizetést a szülési szabadsága idején, de a havi juttatását 1500 fontról 1250-re kurtította, amit szintén nem tehetett volna meg.

A fentiek fényében a férfira kirótt 15 ezer fontos kártérítési kötelezettség fölöttébb méltányosnak mondható. A gyermekek természetesen az édesanyánál maradtak, a feleknek máig sem sikerült teljesen normalizálni a kapcsolatukat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás