Halálos áldozata is van az ételmérgezésnek, azonban annyira finom csemegéről van szó hogy még így is tömegek fogyasztják
Olvass tovább...
Néhány óra is elég ahhoz, hogy az egyik kedvenc köretünk súlyos ételmérgezést okozzon, ahogy ez már többször megtörtént.
Klasszikus éttermi esetnek számít, mégsem kap megfelelő figyelmet az, ami nemrég egy kínai étteremben történt. A vendéglőben a főtt rizst nagy mennyiségben készítették el előre, majd órákig szobahőmérsékleten tárolták, mielőtt újramelegítették volna a vendégeknek a rendelésekhez. Az étteremben vacsorázók közül többen már a mosdóig is alig jutottak el, hányást és gyomorpanaszokat tapasztaltak. Az esetet kivizsgálták, és kimutatták a Bacillus cereus jelenlétét az ételben.
Egy amerikai iskolai menzán történt, hogy a reggel főzött rizst nem hűtötték le megfelelően és csak órák múlva melegítették újra az ebédhez. Több tucat diák betegedett meg, az utólagos vizsgálatok kimutatták, hogy ebben az esetben is a rizsben lévő toxin okozta a tüneteket.
Olvass tovább...
Halálos kimenetelű eset ritka, de súlyos előfordulhat, így történt 2008-ban Belgiumban is. Egy fiatal egyetemista volt az áldozat, aki valamiért úgy döntött, az öt napig hűtés nélkül tárolt rizst megkóstolja. Nem érezte romlottnak, ezért megette. Hamarosan súlyos hasmenést kapott és mire orvoshoz került, már a mája is tönkrement és nem tudták megmenteni. Itt is a baktérium által termelt toxinok halmozódása volt a halál oka.
A nyers rizs tartalmazza a Bacillus cereus nevű baktérium spóráit, amely ételmérgezést okozhat. Ez a baktérium a rizs főzése után is életben marad, és minél tovább hagyjuk a rizst szobahőmérsékleten, annál nagyobb az esély arra, hogy a baktérium szaporodni kezd és méreganyagot termel.
Elég mindössze 2 óra ahhoz, hogy a szobahőmérsékleten tárolt rizsben annyi toxin termelődjön, amely hányingert, hasmenést okoz. Ha nem fogy el azonnal, le kell hűteni, így 1-2 napig még fogyasztható marad.
Szakemberek azonban azt javasolják, ha biztosra akarunk menni, egyszerre kisebb adag köretet főzzünk és inkább minden étkezéshez készítsünk frisset. Az előfőzött, tasakos rizs legfeljebb 20 perc alatt elkészül.
Olvass tovább...