promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Daniel Craig: 10 dolog, amit nem tudtál sokak kedvenc James Bondjáról
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ma ünnepli 55. születésnapját Daniel Craig, ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet.

1. Daniel Craig az első James Bond, aki a széria megszületése után született – 1962-ben mutatták be a Dr. No című filmet, a színész pedig 1968-ban született.

2. A Durex szerint állítólag 2006-ban Daniel Craig volt a legszexibb férfi a világon.

3. Daniel Craig és Rachel Weisz 2011-ben házasodtak össze, az esküvőjükön pedig összesen 4 vendég volt: 2 barát, illetve a két gyermekük.

4. Régebben séfként dolgozott Daniel Craig, aki imád főzni – sőt, attól sem riad meg, hogy sok vendéget kell ellátnia.

5. Daniel Craig volt a leghosszabb ideig James Bond, összesen 15 évig alakította a 007-es ügynököt – a 2006-os Casino Royale és a 2021-es Nincs idő meghalni között.

6. Angelina Jolie szerint Daniel Craig az egyik legjobban csókoló színész Hollywoodban.

7. A Casino Royale forgatása során véletlenül kiütötték Daniel Craig metszőfogait – azonnal fogorvoshoz vitték, majd nem sokkal később folytatta is a munkát.

8. Daniel Craig James Bondként volt látható a 2012-ben megrendezett londoni olimpia nyitóceremóniáján II. Erzsébet királyné társaságában.

9. Hollywoodban nemcsak a tehetségéről híres Daniel Craig, hanem az arany szívéről is, hiszen rendszeresen adakozik, rengeteg jótékonysági szervezetet támogat.

10. Daniel Craig eredetileg nem akarta elvállalni James Bond szerepét, mivel tudta, hogy az teljesen megváltoztatja az életét – de a producer annyira hitt benne, hogy végül sikerült meggyőznie.

Nézd meg galériánkat Daniel Craigről, aki ma lett 55 éves:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás