promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így néz ki most a Casino Royale sztárja, a Daniel Craig-féle James Bond első igazi szerelme
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Eva Green még mindig káprázatosan szép.

Amikor annak idején bejelentették, hogy egy szőke, kék szemű színész lesz az új James Bond, rengetegen felháborodtak, így sajnos az aktuális Bond-lány, Eva Green is kapott abból a gyűlöletből ami Daniel Craigre zúdult. Majd 2006-ban bemutatásra került a Casino Royale című film, ami mindenkit lenyűgözött, és még a legnagyobb fanyalgók is elhallgattak, hiszen fantasztikus alkotás kaptunk.

A Casino Royale-ban Eva Green Vesper Lynd szerepében tündökölt, aki egy nagyon fontos karakter a Daniel Craig-féle James Bond számára, hiszen ő az első ember, akibe igazán szerelmes lett a 007-es ügynök, és még a későbbi részekben is fel-felemlegették őt, ami nem szokás ebben a szériában – ez is bizonyítja, hogy a színésznő igazán mély nyomot hagyott maga után.

Eva Green a későbbiekben szerepelt a 300 folytatásában, többször is együtt dolgozott a zseniális Tim Burtonnel (aki a tavalyi év egyik legnagyobb durranását, a Wednesday című sorozatot is készítette nekünk), illetve a Sin City második részében is feltűnt – jelenleg is aktív, éppen 4 projektje van készülőben, szóval egyáltalán nem tűnt el, hiába nem szerepel már annyira gigaprodukciókban.

A 42 éves Eva Green szerepelni fog a február 24-én az Apple TV+-ra érkező Liaison című szériában is, ezzel kapcsolatban volt Párizsban egy eseményen, ahol fantasztikusan nézett ki. A színésznő elegáns és vonzó volt, most is remek formában van – itt lehet megnézni a róla készült, friss felvételeket:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás