promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így néz ki most a 61 éves Eddie Murphy, akin nem fog az idő
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Eddie Murphy a legújabb filmjét népszerűsítette egy beszélgetős műsorban.

Eddie Murphy volt egykor a világ egyik legnagyobb sztárja, hiszen évtizedeken keresztül folyamatosan hozta nekünk a remek filmeket, de sajnos az ő karrierjében is elérkezett pár évvel ezelőtt a mélypont, és bukást bukásra halmozott. Nemrég viszont visszatért, és ismét elkezdett aktívan színészkedni – sőt, hamarosan láthatjuk vele a Beverly Hills-i zsaru negyedik részét is.

Január 27-től látható Netflixen Eddie Murphy legújabb filmje, A magadfélék című komédia, amiben Jonah Hill a másik főszereplő, de még David Duchovny és Julia Louis-Dreyfus is feltűnik a sikervárományos alkotásban. Az eddigi vélemények alapján elég szórakoztató vígjáték lett, így mindenképp érdemes adni neki egy esélyt – főleg akkor, ha már hiányzott az ismét csúcsformában lévő Eddie Murphy.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, Eddie Murphy promóciós körútba kezdett A magadfélék miatt, és Jimmy Kimmel beszélgetős műsorát is megejtette, ahol beszélt egy kicsit a filmről, illetve arról is, hogy annak idején Michael Jacksonnal volt egy filmvetítésen, de Jacko szerint túl sok volt ott az ember, ezért inkább az ajtó mögé bújt, és úgy nézte a filmet.

Itt lehet megnézni, ahogy a jelenleg 61 éves Eddie Murphy megérkezik Jimmy Kimmel műsorának forgatására – a friss felvételek alapján a világsztár egyszerűen képtelen megöregedni, hiszen még most is pontosan úgy néz ki, mint 20-25 évvel ezelőtt:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás