Kísértetfalu bukkant fel a Tisza-tónál, hátborzongató módon a lakói is visszajártak

Magyarország viharos történelme sok furcsaságot produkált kis hazánkban. Már a Kárpát-medencében való letelepedésünk is rengeteg titkot őriz, fogalmunk sincs, hány hullámban érkezett a magyarság a területre, és hogyan sikerült megőriznie nyelvi-kulturális önállóságát a frankok, avarok, szlávok és más népek tengerében.

A későbbi korokban is akadtak bőven rejtélyek, az egyik ilyet a Szoljon.hu hírportál is felidézte. A helyszín a Tisza-tó, amely már önmagában is különleges, hiszen úgy lett (előbb Kiskörei víztározó néven) Magyarország második legnagyobb állóvize, hogy nem természetes, hanem mesterséges alakulatról van szó.

A tó három vármegyét (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok) érint, és nem csupán egybefüggő víztükör, de szigetek, holtágak és csatornák is szabdalják. Egykor legelők, erdők, szántóföldek is voltak a területén, azokat árasztották el a Kiskörei Erőmű ellátása érdekében.

Kevesen ismerik azt a csendes, rejtélyes Óhalászi-szigetet, amely a Tisza-tó egyik nagy talánya. Szinte a szívében helyezkedik el, és falu, valamint – kísérteties módon – temető is található rajta. A települést Tiszahalásznak hívták, és ma már meglehetősen nehéz a megközelítése. Néha száraz lábbal lehetséges, máskor csónakkal, mert ártéren fekszik.

A falu története a honfoglalás koráig nyúlik vissza, ezért is szomorú, amiért ilyen mostoha sors jutott neki. 1876 tavaszán érkezett egy akkora áradás, ami szinte teljesen romba döntötte, egyetlen ház sem maradt épen, ezért a lakosságot ki kellett menekíteni.

Az akkori vármegyei vezetés úgy döntött, hogy az emberek biztonsága érdekében Tiszahalászt új helyen kell felépíteni. Ebbe 8 család nem akart belemenni, de az erőszakos kitelepítés végül az ő sorsukat is eldöntötte. Az egykori tiszahalásziak Sarud és Poroszló között alapították meg Lőrincfalvát.

A kegyetlen döntés végül helyesnek bizonyult, hiszen a következő évtizedekben az áradások tovább pusztították a régi helyet. Egykori lakói ennek ellenére még sokáig visszajártak oda, no, nem nosztalgiázni, hanem földet művelni, állatokat legeltetni. Az 1848-ban nyitott új temető is használatban volt még egy darabig.

Gyönyörű videó az elveszett szigetről: