Kinéztem egy kávézó ablaküvegén, ijesztő nő bámult vissza rám, ami ezután következett az szörnyen megrémített

Vilmos átlagos kinézetű férfinak tartja magát és sohasem gondolta, hogy bomlanának utána a nők. Ennek ellenére általában volt barátnője, a legutóbbi kapcsolatának nem olyan régen lett vége. De nem a szakítás volt a legrosszabb dolog, ami történt vele. Most az ő történetét olvashatjátok:

Nagyon ijesztő dolog történt velem és remélem, hogy ez az egész ennyibe marad és nem kell komolyabb lépéseket tennem a dologgal kapcsolatban. Otthoni munkám van, viszont gyakran járok kávézókba, éttermekbe, közösségi irodákba dolgozni. Ilyenkor általában belemerülök a gondolataimba, nem is nagyon figyelem a környezetemet. Így őszintén nem tudom megmondani, hogy mikor kezdődött ez az egész. Nem tűnt fel semmi.

[[cikk1]]

Egyik alkalommal egy kávézóból meetingeltem, amikor az ablakon kinézve egy idegen nő egyenesen engem bámult.

Teljesen kirázott a hideg és gyorsan elfordultam, de onnantól végig éreztem, hogy nem veszi le rólam a tekintetét. Amikor ismét felnéztem, akkor már nem láttam. A dolog még pár óráig eszembe jutott, de aztán arra gondoltam, hogy lehet, csak bent nézett valamit és nem is engem figyelt, végül el is felejtettem a dolgot. Az ismeretlen nő legközelebb két hét múlva tűnt fel. Ekkor már határozottam ráparáztam a dologra, de fogalmam sem volt, mit kellene tennem. Amikor a haveroknak meséltem, akkor kiröhögtek, hogy tapadnak rám a nők, örüljek neki, de valahogy én nem tudtam osztozni a lelkesedésükön.

A következő találkozásnál az események felgyorsultak.

[[cikk2]]

Amikor megláttam, akkor rákiabáltam, hogy azonnal mondja el mit akar tőlem.

Zavaros tekintettel nézett rám, volt valami téboly a szemében, így visszább vettem a hangomból. Ő értetlenkedett, mondván, hogy nem tett semmi rosszat és nem érti, hogy miért nem közeledtem. Összezavarodtam, megkérdeztem ismerjük-e egymást, mire azt felelte hogy nem, de igaz szerelem van közöttünk. Na itt eldobtam az agyamat és tudtam, hogy valami szegény, szerencsétlen, megszállott emberrel van dolgom.

Amikor mesélni kezdett, még jobban megijedtem.

Elmondta, hogy egy ideje csendben figyel, várta, hogy megszólítsam, de amíg volt barátnőm, nem akart semmit tenni (és basszus igen, akkor pár hete mentünk szét a csajommal), de most már szabad az út előttünk és lehetünk együtt. Soha nem volt ilyenben tapasztalatom és tudatosan próbáltam nyugtatni magam, mert nem tűnt ártalmasnak, inkább olyan elveszettnek. Beszélgetni kezdtem vele és kérdeztem, hogy van-e rokona, vagy bárki. Végül sikerült belőle kiszednem egy telefonszámot, akit felhívtam. A vonal túlsó végén az édesapja volt, aki megkért, hogy maradjak ott addig, rohan ide. Mikor megérkezett, akkor gyorsan elmeséltem neki, hogy mi történt, ő pedig vagy milliószor bocsánatot kért. Elmondta, hogy a lánya gyógyszert szed és  időnként vannak ilyen megszállottsághoz hasonló tünetei, de nem árt senkinek, viszont garantálta, hogy ez többet nem fordul elő.

 Végül hazavitte a lányát, aki ugyanolyan bárgyú, ábrándos arccal köszönt el tőlem, mint ahogy megszólított.

Nagyon megsajnáltam őt is és a családot is, de tény, hogy azóta nem láttam. Az édesapja számát elmentettem és kíváncsiságból felhívtam, kiderült, hogy sikerült jobban beállítani a gyógyszereket, így a lány már jobban van és megköszönte az érdeklődést. Mikor elmeséltem a sztorit a családnak meg a barátoknak, már nem nevettek, helyette feleslegesen aggodalmaskodtak, hogy ki ez az őrült, de megkértem, hogy ne beszéljenek így róla. Időnként még bennem van a gyomorgörcs, hogy újra meglátom, de idővel biztosan elfelejtem majd az életemnek ezt a kellemetlen közjátékát és sokkal jobban fogok figyelni a körülöttem lévő gyanús jelekre, emberekre is.

[[cikk3]]