Lagzi Lajcsi megírta a végakaratát.
Lagzi Lajcsi egészsége régóta beszédtéma tárgya: nem titok, hogy a Dáridó sztárját nagyon megviselte az utóbbi néhány év és már a tárgyalások alatt is gyengélkedett, a börtönben pedig nagyon leromlott az állapota. Többször is orvosi segítségre szorult és a büntetése rövidítését is erre hivatkozva kérte. A mulatós sztár már korábban is érezte, hogy az életmódja nem tartható és tudatosan vissza is vett a tempóból: csak azokat a fellépéseket vállalta el, amihez kedve volt és letette magáról azt a terhet is, hogy mindenkinek meg akarjon feleli. Ezzel egy sokkal tudatosabb és nyugodtabb mindennapokat mondhat magáénak, azonban az elkerülhetetlen véggel sem fél szembenézni.

Végre véget érhet a háború, Zelenszkij a békére tett ajánlatot az oroszoknak
Olvass tovább...
Galambos Lajos végrendeletet is írt.
Bár még rengeteg előtte álló dologban reménykedik, nem titkolja, hogy a halál gondolata is megérintette. Erről a sorry! magazinnak nyilatkozott is:
,,Rendelkeztem a zenei jogokról, a dalok sorsáról, a kottaarchívumról és a vagyonomról is, mert úgy vélem, mindennek jól és pontosan meg kell határozni a sorsát. Évente negyven-ötvenezer kilométert utazom, és mivel önhibámon kívül is megannyi baleset veszélyes helyzet adódhat, felelős gondolkodóként rendre felkészülök a nem várt eseményekre élet- és balesetbiztosítással. Bár senki nem készül meghalni, ez az élet része, befejező mozzanata. A családom miatt sem hagyhatok káoszt magam után, ezért mindent hivatalosan papírra vetettem. A saját tapasztalataim mellett a környezetem hibáiból is igyekszem tanulni. Sas Józsi barátom helyzete nagyon megdöbbentett, mégis megerősített abban, hogy jól döntöttem."

Világhírű lett egy 1300 fős magyar falu, ország-világ ájul a keleti kényelmen
Olvass tovább...
Galambos Lajos felelősen gondolkodik, gyermekeit sem akarja kellemetlen helyzetbe hozni.
Arról is pletykáltak, hogy Lagzi Lajcsi már azt is kiválasztotta, hogy lesz a végső nyughelye.
,,A hely, ahol élek, a választott otthonom, de én Soroksáron születtem, a szüleim az ottani templomban pihennek. Még nem határoztam el, velem mi lesz, de valóban vannak már elképzeléseim!"
A sztárt különösképpen megrémítette Bódi Guszti szívinfarktusa, valamint korábban ő maga is rosszul lett egy bírósági tárgyalása alkalmával: összeesett a mosdóban. A zenéről és a fellépésekről nem tudna lemondani, mivel úgy érzi, hogy akkor alig lenne értelme a mindennapjainak, de az egészségtudatos hozzáállás és a türelem már fontos részeit képezik a személyiségének.
Galambos Lajos nagyon őszintén és nyíltan beszélt az elmúlt eseményekről, a története még a sokat látott Hajdú Péter is megríkatta. A megható videót ide kattintva tudod teljes hosszában megtekinteni:
Forrás: sorry! magazin

