Budapestből Moszkva lett, Ryan Reynolds fáradt humora megölt egy egész jó filmet - Mayday kritika

Most először bűzlik igazán Ryan Reynolds miatt egy film, de a Mayday még így is szórakoztató.
Kicsit olyan, mintha Ryan Reynolds már nem is próbálkozna, csak hozza a kötelezőt, vagyis mindig önmagát alakítja, nyomatja a fárasztó poénjait, közben meg hagyja, hogy mindenki más strapáljon mellette, hátha végre lesz egy filmje a Deadpool-szérián kívül, ami képes kitörni a középszerűségből. Nos, a Mayday című akció-vígjátéknak majdnem összejött a lehetetlen, de sajnos a hollywoodi sztár sajátos humora képes volt csúnyán elgáncsolni az egész filmet.

A hidegháború idején játszódó történet szerint hősünk, Troy (Ryan Reynolds) egy amerikai pilóta, akinek a gépe lezuhan a ruszkiknál, ő megsérül, de szerencsére egy titokban az amerikai kultúráért rajongó orosz férfi, Nikolai megmenti őt, majd megpróbál segíteni neki, hogy hazajusson – közben pedig minden lehetséges eszközzel lenyomják a torkunkon azt az infantilis üzenetet, hogy nincs olyan, hogy egy egész nemzet rossz, hiszen itt is és ott is emberek vannak.
Most először érezni azt, hogy Ryan Reynolds egymaga lehúz egy filmet
Sokáig Ryan Reynolds volt az, aki a kreatív, különleges poénjaival felemelt és viccessé tett egy filmet, de ez elmúlt. Manapság főleg azt lehet érezni rajta, hogy nem adja bele magát a projektjeibe, és még színészileg sem teljesít jól, hiszen a meghatónak szánt jeleneteknél pont, hogy elszállnak a tekintetéből az érzelmek, és ez a Mayday esetében is megmutatkozott. Mintha a színész félne attól, hogy egy jelenetnek érzelmi töltete vagy súlya van, és inkább egy oda nem illő, kellemetlen beszólással teszi semmissé azt, ami értékesebbé tehetné a filmjét – őszintén szólva: a Mayday sokkal jobb lenne, ha nem Ryan Reynolds kapja a főszerepet.

De ha eltekintünk Ryan Reynoldstól és attól, hogy ebben a közel kétórás filmben szinte végig ugyanazt az idióta képet vágja (lásd: fenti fotó), akkor kapunk egy egész szórakoztató élményt, amiben egyenesen tündököl Kenneth Branagh, az akciójelenetek pedig gyönyörűek, ötletesek és izgalmasak. Ilyen szempontból igazán profi munkát végeztek a készítők még úgy is, hogy a legtöbb megoldást már máshol is láthattuk.
Budapestből Moszkva lett, érezzük magunkat megtisztelve?
A részben Magyarországon forgatott Maydayben Budapest alakítja Moszkvát, így a magyar nézőknek különösen bizsergető lehet pár jelenet, bár az nem éppen kedves, hogy az orosz főváros lepukkant részeit is velünk demonstrálták. A John Francis Daley-Jonathan Goldstein író- és rendezőpáros érezhetően nem akart elmerülni itt történelmi tényekben vagy bármiben, ami a földön tartaná ezt a filmek, sokkal inkább a gondolkodásmentes, lineáris, könnyen emészthető élmény volt a cél – ez pedig össze is jött, hiszen a Mayday ugyan korrekt iparos munka, de mivel egy fikarcnyit sem különleges, így a technikai igényessége, a jó hangulata és a remek ritmusa ellenére piszok felejthető darab.

Ha Ryan Reynolds tipikus Ryan Reynoldsoskodása nélkül, egy kicsit komolyabban készítették volna el a Maydayt, akkor ez egy jóval maradandóbb, értékesebb film lenne, de mivel ez egy generikus "popcornmozi", így ne várjunk ettől többet. Faék egyszerűségű szórakoztatás, ahogy csak Hollywood képes rá, annak minden hibájával és "bájával". Félreértés ne essék, nem rossz film ez, de frusztráló, hogy többnek hiszi magát, mint ami végül lett – valószínűleg ezért is próbálkozik néhol bátortalanul bedobni pár komolyabb témát (homoszexualitás, politikai nyomás, agymosó propaganda), de mindegyiket üres lufiként, rövid ideig kezeli, ami borzasztó kellemetlen.
Felejthető, súlytalan popcornfilm a Mayday, de még így is érdemes megnézni
Tipikusan "egyszernézős" film lett a Mayday, de ettől függetlenül egész jól lehet rajta szórakozni, főleg, ha valakinek bejön Ryan Reynolds kreténkedése, vagy képes eltekinteni a színész erőltetett poénjaitól. Ebben az alkotásban van pár mókás helyzet, amiken lehet nevetni, illetve valóban ütősek az akciójelenetek, de nem szabad nagy elvárásokkal leülni elé – meghálálja, ha kikapcsoljuk az agyunkat.
A Mayday már elérhető az Apple TV-n.
Ezek is érdekelhetnek:

28 év után folytatást kap Tom Cruise egyik legikonikusabb filmje, nem akárki csatlakozik hozzá
Olvass tovább...

Izgulsz, félsz, nevetsz, A múmia jóval több, mint egy sima kalandfilm - kritika
Olvass tovább...
