Július 24. és augusztus 2. között harmincötödik alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgye Fesztivált. Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend tíz napra ismét megtelik zenével, színházzal és képzőművészettel.
A Művészetek Völgye 2026-ban harmincötödik alkalommal kerül megrendezésre. A tíznapos programsorozat július 24-én kezdődik, és augusztus 2-ig várja a látogatókat.
Koncertek, színházi és táncelőadások, irodalmi beszélgetések, kortárs kiállítások, újcirkuszi produkciók, kézműves foglalkozások és interaktív programok költöznek a három Balaton-felvidéki település utcáira, udvaraiba és közösségi tereibe. Több mint négyezer program közül válogathatunk.
A Völgyben egy falusi porta, templomrom, udvar vagy utca ugyanúgy kulturális helyszínné válhat, mint egy hagyományos színpad, így a települések is a fesztivál részévé válnak.
A jubileumi alkalom keretén belül egy külön helyszínen elevenítik fel a rendezvény történetét. A (H)őskorszak Udvar archív fényképekkel, dokumentumokkal, vetítésekkel és előadásokkal mutatja be, hogyan indult 1989-ben a Kapolcsi Művészeti Napok. Ám nemcsak múltbéli fotókat láthat a közönség, hanem azt is bemutatják, hogyan nőtte ki magát a rendezvény országos jelentőségű összművészeti eseménnyé.
.jpg?crop=1190%2C491%2C3%2C5&width=386)
Új életre kelt Bródy János ikonikus dala
Olvass tovább...
Márta István, a fesztivál alapítója is részt vett a programok összeállításában. A jubileumi rendezvény nemcsak a múltidézésről szól, ugyanis új programok is láthatók. A Danubia Zenekar kortárs könnyűzenei előadókkal áll színpadra.
A taliándörögdi Klastrom is visszatér. A különleges templomrom esténként fényfestéseknek, audiovizuális alkotásoknak és immerzív installációknak ad otthont. A FényArtban a Klastrom pályázatra érkezett, kiválasztott munkákat a fesztivál napjain, sötétedés után vetítik majd az épület falára.
A fesztivál nyitónapján új köztéri alkotást avatnak fel Kapolcson. Szilágyi Csilla szobrászművész Mikrokozmosz III. című munkája kerül bemutatásra. Az alkotás kifejezetten helyi alapanyagok felhasználásával készült.
Az idei évben is nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra. A szervezők eddig is törekedtek a hulladék mennyiségének csökkentésére, újrahasználható és biológiailag lebomló anyagok alkalmazására, a helyi beszerzés erősítésére, valamint az alacsonyabb környezeti terhelésű közlekedés ösztönzésére.
Még a szobornak helyet adó közterület is megújul. A Vadvirágom projekt keretén belül új zöldfelületeket és beültethető ágyásokat alakítanak ki, amelyekbe őshonos magyar virágmagok kerülnek.
A 2024-es kibocsátásmérés alapján az utazás, az étkezés és az anyaghasználat okozza a rendezvény legnagyobb környezeti terhelését, ezért tudatosan ezek csökkentésére összpontosítanak.
A kezdeményezést és az elvégzett munkát 2026-ban az Eventex Impact verseny ezüst fokozatú fenntarthatósági díjával jutalmazták, júniusban pedig a Flash Award gálán is fenntarthatósági különdíjjal ismerték el.

