Ekkor csinálták először, Petőfi Sándor intim titkot fedett fel egyik versében

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia kapcsolatáról mindenkinek van egy képe. A forradalmi hevülettel égő költő, a szabadságért lázadó nő, akik szembemennek a világgal – legalábbis ez maradt meg a legendákban. És persze, valahol igaz is. Júlia tényleg otthagyta apja akaratát, képes volt konok elszántsággal kiállni a szerelem mellett, Petőfi pedig tényleg minden porcikájában élte a forradalmat – kívül-belül.

Csakhogy van egy másik oldala is a történetüknek. Egy olyan, amiről kevés szó esik, mert nem illeszkedik a tűzrőlpattant hősök képébe. Egy olyan versben sejlik fel, amely nem tankönyvek címoldalán virít, nem iskolai szavalóversenyek kedvence – és mégis, talán ez az egyik legőszintébb vallomás Petőfi tollából. Az 1848. augusztus 5-én írt Ma egy éve című vers egy évfordulót idéz meg: az eljegyzés napját, ahol más is történt.

Titkos pillanat

Petőfi már 1846 őszén udvarolt Júliának, és bár érzelmei intenzívek voltak – verseiben szinte emberfeletti tűzként írja le ezt a szerelmet – Júlia egészen az eljegyzésig nem engedett a testi közeledésnek. Az első csók, ami Petőfi szerint „édes volt”, de az évfordulóra visszagondolva mégis „édesebbnek” tűnt, nem egy titkos pillanatban, nem egy forradalmi gesztusban történt meg, hanem egy szabálykövető, társadalmilag elfogadott keretben:

a jegyesség napján.

Ez meglepő, ha belegondolunk, mennyire „modernként” gondolunk Júliára. A nőre, aki utazott, tanult, írt, és kilépett a konvencionális női szerepekből. Mégis, ebben a pontban a kor erkölcsi normáihoz igazodott. Nem engedte, hogy egy udvarló puszta ígérete elég legyen, ahogy az sem volt elég, hogy Petőfi egy egész irodalmi világot borított a lába elé. A csók, és minden más, ami ezzel járt, csak akkor vált számára elfogadhatóvá, amikor hivatalosan is jegyesek lettek.

Egy évvel az első csók után

Petőfi évfordulójukra írt versének utolsó sorainak édeskés nosztalgiája mögött ott van a reformkor emberének lelke.

A szerelem szent, de nem könnyű. Nem mindig a vágy, a szenvedély az iránytű, hanem valami mélyebb meggyőződés, egyfajta belső rend.

Ez a vers egy korabeli intim pillanatot örökít meg – de nem a testiség miatt lesz különleges. Hanem azért, mert annyira emberi. Mert azt mondja: a szerelmet nem a fizikai kontaktus hitelesíti, hanem az, hogy ott volt az a nap, amikor már lehetett. Amikor végre megcsókolhatta a lányt, akit addig csak szavakkal érinthetett meg.

A lireta.hu cikke szerint  korszakban egészen tipikus esetnek számított, hogy egy elismert, de szegény művész egy tanult, gazdag úrikisasszonynak kezdett udvarolni. Az ilyen fellángolások azonban soha nem végződtek házassággal, éppen a szigorú társadalmi és családi kontroll, elsősorban a szerelmeseket erős kézzel szétválasztó szülők miatt. Éppen ezért számított különlegesnek és szimbolikus erejűnek, hogy Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelme mégis beteljesedhetett. Rendkívül erős érzelmi és intellektuális kapcsolódás volt az övéké, nagyon fontos alapélmény lehetett benne a szellemi pezsgés.