promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ónodi Eszter 25 évesen nevet váltott, addig az egyik leggyakoribb magyar név volt az igazolványában

Ónodi Eszter 25 évesen nevet váltott, addig az egyik leggyakoribb magyar név volt az igazolványában

Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions

Ónodi Eszter tehetséges színész, gyönyörű nő és rendkívül hűséges típus, az ország most az édesanyja nevén ismeri, de felnőtt koráig másként hívták.

Ónodi Eszter élete felét és egyben karrierje jelentős részét a Katona József Színház társulatával élte le. Idén lesz 27 éve, hogy hűséges a teátrumhoz, noha közben több sikeres filmben, tévés sorozatban is szerepelt. A Jászai Mari-díjas színésznőről viszonylag kevesen tudják, hogy az Ónodi vezetéknevet felnőtt korában vette fel. 

Ónodi Eszter a Joynak adott interjúban elmesélte, hogy több büszkeség is van az életében. A sok közül az egyik legfontosabb a 18 éves fia, Zsigmond, a másik a hosszú kapcsolata Keszég László színész-rendezővel, a harmadik pedig, hogy több mint negyed évszázada meghatározó alakja az ország egyik legelismertebb színházának. 

A színésznőről köztudott, hogy fontos számára a fenntartható életmód és a környezetvédelem. Ahová csak lehet, kerékpárral jár. Dolgozni is, a Nők lapjának adott legutóbbi interjúban elárulta, hogy még az eső sem tudja elvenni a kedvét a biciklizéstől.

„Ha esik a hó, akkor azért nem. Meg irgalmatlan ítéletidőben sem. De pár csepp eső nem tántorít el, és a hideg sem. Felveszek egy széldzsekit, van esőnadrágom, sisakom. Régen, amikor még igazán vagány voltam, mínuszban is tekertem, maszkban, ami védte az arcüregem. Csak aztán a Covid alatt annyit volt rajtam a maszk, hogy most már inkább nem hordom. Elegem lett belőle”

– mondta Bus Istvánnak.

A színház mellett több filmben is szerepel és szinkronizál Ónodi Eszter. 2013-ban Monte-Carlóban elnyerte az Arany Nimfa díjat, legjobb női főszereplőként, az Aglaja című filmben nyújtott alakításáért. Magáénak tudhatja a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét, háromszor nyerte meg a Magyar Filmkritikusok Díját és még számos elismerést.

Arról azonban ritkán beszél, hogy egészen 25 éves koráig más néven szerepelt a személyi igazolványában és csak a karrierje elején vette fel az Ónodi nevet, édesanyja után. Kovács Eszterként született 1973-ban Budapesten. Utolsó éves volt az ELTE angol szakán, amikor felvételt nyert a Színművészeti Főiskolára, tehetsége vitathatatlan volt, már harmadévesen főszerepet kapott a Katona József Színházban. 

Jelenleg a Nyílt tárgyalás című előadásban játszik egy különlegesen érzékeny szerepet. Azt mondja, minden este úgy megy fel a színpadra, hogy a nézők döntő része valószínűleg nem hisz majd neki. Szexuális erőszakkal vádolja volt párját, egy traumatizált, sebezhető, sérült nőt mutat be estéről estére, aki nem mellesleg ismert televíziós műsorvezető. A Nyílt tárgyalás aktuális társadalmi problémát feszeget, az előadás végére a közönség maga döntheti el, hogy mit tart igaznak, valóban megtörtént-e az erőszak.