promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ezért hívják Nagy Ferót a nemzet csótányának, meghökkentő oka van

Ezért hívják Nagy Ferót a nemzet csótányának, meghökkentő oka van

Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc

Hihetetlen, miért hívják Nagy Ferót a nemzet csótányának.

Nagy Feró és a rendszer

Nagy Feró idén januárban ünnepelte 79. születésnapját. A Beatrice frontembere nem igen tartozott a Kádár-rendszer kegyeltjei közé, emiatt aztán az együttesnek jó ideig nem is jelenhetett meg saját lemeze, mivel folyamatosan keresztbe tettek nekik. Ugyan a neve mára teljesen összeforrt a Beatrice-vel, azt tudni kell, hogy maga az együttes már azelőtt létezett és tevékenykedett, mielőtt Nagy Feró belépett volna. Annak idején egy öt tagból álló lányzenekar volt Csuka Mónika vezetésével, ráadásul az ország akkor egyetlen női beatzenekara volt.

Nagy Feró 1971-ben csatlakozott az együtteshez, de igazán sikeres csak azután lett, hogy a Gyere kislány, gyere című nóta bemutatkozott az 1977-es Tessék választani! rádiós dalfesztiválon. Egy évvel később Feró teljesen átalakította a Beatriceét, és ő lett a frontembere.

Az új formáció főleg a külvárosi fiatalok körében lett népszerű, aztán évről-évre egyre sikeresebbek lettek; 1980-ban már az Omega és az LGT előzenekaraként turnéztak. Azonban a zenestílusuk és a javarészt Feró által írt dalszövegek miatt nem szimpatizáltak velük az akkori rendszer kultúrfunkcionáriusai, majd az együttes teljesen ellehetetlenült, miután 1980-ban a Hobo Blues Band és a P. Mobil társaságában felléptek a Fekete Bárányok koncerten.

Az együttes felbomlott, Nagy Feró útlevelét bevonták, aztán egészen 1987-ig nem is létezett a Beatrice.

A nemzet csótánya

Aztán később újra összeállt a zenekar, és az új, blues, illetve rock alapú dalok élesen, megalkuvás nélkül mutatták be azoknak a fiataloknak a helyzetét, akik kevés eséllyel léptek be az életbe. Ez volt az az időszak, amikor Nagy Feró a magyar újhullám egyik vezéregyéniségévé vált, és először használta a nemzet csótánya becenevet.

Hozzá kell tenni, hogy ez a név egy tévedésen alapszik, ugyanis egyszer Feró felvett egy olyan pólót, amin az a felirat állt, hogy "Nem nemzet csótánya", de ezt tévesen a "Nemzet Csótányának" nézték. Végül ez a név megtetszett Ferónak, és használni kezdte. Később pedig rajta is maradt.

Érdekesség Nagy Feróval kapcsolatban, hogy a rendszerváltás idején jól ismert kortes mondat volt a "Nagy Ferót köztársasági elnöknek! avagy Szakadt országnak szakadt elnököt!".

forrás: Múlt-kor, Rock On