Ilyen volt valójában Ady Endre és Csinszka kapcsolata: maga a költőnő írta le részletesen naplójában

Magyarország irodalmi nagysága

Hazánkban abban a rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk, hogy számtalan nagy irodalmár műveit tanulmányozhatjuk az anyanyelvünkön. Szinte közhelynek számít, hogy a magyarság az írók és költők nemzete - lakosságarányosan csak Izlandon születik több irodalmi alkotás.

A 20. század nagy alkotói valóságos legendák, többen közülük pedig nem csak irodalmi munkásságuk, de életük miatt is. A mai napig az egyik legismertebb költőnk Ady Endre, aki a szépirodalom mellett igen jelentős újságíró is volt, meglehetősen "rocksztár" életmódja pedig korának igazi sztárjává tette.

A bulvár témákra már akkor is fogékony volt a közönség - Ady rajongása pedig mint az köztudott, nem csak az alkoholra és a cigarettára terjedt ki, hanem igen élénk érdeklődést mutatott a szebbik nem iránt is.

Ady Endre és Boncza Berta Csinszka intenzív kapcsolata

Ady szövevényes szerelmi életéről rengeteg történet kering, ezért is rendkívül érdekes az, amikor első kézből jön az információ. Ady egyik utolsó szerelme Boncza Berta, vagyis Csinszka volt, aki szerencsére hagyott hátra emlékiratokat, amikben a költővel való viszonyát is tárgyalja.

Az írás mindenképpen egyedülálló abból a szempontból, hogy megismerhetjük a másik oldal nézőpontját is: a mai világban különösen erősek azok a hangok, miszerint Ady Endre minden bizonnyal egy igen kibírhatatlan alak volt, aki manipulálta, kihasználta a nőket, köztük a fiatal Csinszkát is.

Ebből a videóból sok érdekességet tudhatsz meg Ady Endréről:

Az tény, hogy mikor összejöttek, igen jelentős korkülönbség volt köztük: Boncza Berta mindössze 16 éves volt, és egy ilyen kapcsolatot napjainkban biztosan nem néznének jó szemmel.

Tulajdonképpen akkor sem nézték túl jó szemmel: a fiatal nő családja annyira nem repesett az örömtől, hogy a köztudottan bohém életvitelű, akkor már erősen betegeskedő költő lett a lányuk szerelme, de Csinszkát ez egyáltalán nem érdekelte, kitartott Ady mellett, és később saját jogon is költőnővé, írónővé vált.

Ezután a bevezető után viszont át is adjuk a szót magának Csinszkának - az irodalomoktatás teljesen kihagyja a művei ismertetését, úgyhogy mi a magunk szerény módszereivel ily módon igyekszünk hozzájárulni, hogy a költőnő írásai is terjedjenek az interneten. Nézzük hát, hogy is nézett ki a kapcsolat a Boncza Berta szemszögéből, a saját szavaival:

1911 őszén Lutryben (francia svájcz) egy lyány pensionatusból irtam először az ismeretlen Adynak. 16  éves voltam akkor. Rendkívül érzékeny és rajongó rajzra, irásra fogékony. Anya-nélküli. Magyarul beszéltem - miért is megbüntettek. Szobaáristomot kaptam s ezen a magányos, rabságra itélt délutánon — egy véletlenül hozzám került Ady-arcképpel — az asztalomon kezembe vettem Ady - "Szeretném ha szeretnének" kötetét.

Az első versnél nem jutottam tovább, olyan erős hatással volt reám a vers, hogy irnom kellett a költőnek. Első levelem nincsen birtokomban, de szószerinti biztonsággal él bennem akkori ijedt bátorságom. 1911. Sylvester estéjén került hozzám Ady válasza. Ezt a tartozkodón jóságos levelet ma is őrzöm, valamint az összes leveleit miket nekem irt.

Pár hét múlva 1912-ben megköszöntem figyelmességét, s azóta — kisebb-nagyobb megszakításokkal — k.b. négy hetenként irtunk egymásnak.
1912-nyarán hazajöttem Svájczból Csúcsára — levelezésünk meleg és tiszta barátsággá fejlődött — s 1912-őszén váratlanul egy félévig pausált. Ok nélkül maradtak el a levelek, de én nagyon szenvedtem ettől az érthetetlen elnémulástól. Én sem irtam többet — de akkor ott Csúcsán — éreztem meg először, hogy végzetesen szeretem Adyt, akit soha sem láttam, testi figuráját elsem tudtam képzelni jó formán.

1912 Sylvesterén nem birtam tovább s egy B.u.é. kivánó névjeggyel törtem meg Ady elhallgatását. Az üzenetre hosszú, mindent megmagyarázó levél jött — a levelezés ismét helyre állott —, s már egyre jobban sürgetődik mindkét részről a találkozás. 1913 tavaszán Ady beteg lessz ,Grünbe kerül, s csak késő nyáron kerül vissza. 1913-ba nem tudunk találkozni, de rendszeresen levelezünk. 1914 tavaszán Ady komolyan sürgeti a találkozás keresztülvitelét, s én akkor egy gyerekesen becsületes levélben megírom neki, hogy Boncza Miklós — nem költők barátja ugyan, de elfogja viselni a szégyent — , ha Ady Endre látogatásával megtiszteli a házát. Hogy, és mikor jön el Ady hozzám az ő dolga, de biztos érzésem úgy diktálja, hogy csakis az otthonomban, nálunk találkozhatunk.

Ez a találkozás 1914 április 13-án este megis történik, s Ady Endre,  Váradi lumpolások után este 9 óra tájban kikötött nálunk. Apám Pesten volt, mint majdnem mindég s én Nagyanyám és öreg nagynéném társaságában láttam először szemtől szemben Adyt. Csalódás volt, öröm és szomorúság. A csalódás pár percig tartott — a kedvessége, a jósága, a hangja győzött. Örömöm volt, mert végre mégis teljesült a vágyam.

A szomorúság pedig megmaradt, mert én aki addig soha kimulatott férfit még nem láttam, az egész Váradi mulatozás természetes következményeit, hátgerincsorvadásra magyaráztam. Milyen jó ez gondoltam, hogy ezt a gyönyörű baráti érzést a halálig megfogjuk őrizni s nem rontja el soha szerelem. Ady beteg s én Adyt úgy fogom szeretni, ahogy egy szentet illik. Ady 1914 ápr. 15-én megy tovább s mert az utolsó két napon már frissebb erőben van, kisütünk egy már féléve közénk bolygatott atyafiságot a vidéken s megbeszéljük, hogy pünkösdkor megint Csúcsán átutazik, felkeres bennünket s együtt elmegyünk rokonlátogatásra Kalota-Szentkirályra. Június 5 - én Ady fól is keres, s június 7- én a megbeszélt kocsi—kirándulást Nagymamáékkal végre is hajtjuk.

A rokonlátogatás következménye "A Kalota partján" cimű vers. Ady most pár napig nálunk akar maradni, fiatalos kedve van és fiatalos egészsége. Június 9 - én kijön Kvárról egy házasságos szándékú gyerek ember, egy fiatal mérnök, aki édesapámnál rokonszenvre van beigazitva. Ez a gyerek éretlenül viselkedik, a téli bálok emléke alapján komoly jogokat formál s Apám rokonszenvére támaszkodva élni akar a jogaival. Egyszerre és öntudatlanul pattant ki a titok Ady és közöttem. Titok, amiről magunk sem tudtunk, de most humorral, gőggel, fölénnyel fogtunk össze. Ahogy helyére tettük ezt a kis ficánkoló idegent, egymáshoz sodródtunk. S valami soha sem érzett nagy, közös gyerekség vezetett egymáshoz.

A vőlegény jelölt a következő vonattal hazautazott,  s én egy félóra múlva Ady menyasszonya voltam. A leánykérés fontosabb mozzanataiból nem emlékszem másra minthogy Ady — sorsomnak ismerőjeként — azt mondta, hogy legjobban szeretne felpakkolni és elvinni ebből a sok zavarosságból. Erre én valami olyasmit feletem, hogy hibásan fogalmazta azt amit egészen helyesen gondolt. T. i. engem elvenni lehet és nem elvinni. Ady megértette, s siró nevető gyerek csókok után másnap ijedten eszméltünk rá, hogy én június 7- én lettem 18 éves  - az édes Apám minderről mit se tud, s bár önérzetemet emeli hogy tőlem kérik meg a kezemet -, mégis Apámnak kell mondja rá a boldogitó igent. S két hosszú kérő, de elszánt levelet küldtünk egy borítékban másnap az édes Apámnak.

A "Csinszka" név is ezekből a napokbol való s az én bűnöm. Ady harmadik napján Csúcsai tartózkodásának olyasmit mondott, hogy ő nagyon szeret nálunk s kobor lengyel Ritterek mintájára, ahol megveti egyszer a lábát onnan nem egy könnyen áll tovább. Talán lengyel is vagyok  - mondotta Ady -,  s én olyasmit feleltem, hogy ha lengyelnek érzi valaki magát akkor az is, s én egy szép lengyel nevet fogok keresni a lengyel érzésekhez. "Csacsinszky" mondtam boldogan. "Azt nem - mondta Ady -, csúful jártam ugyan itt maguknál de ilyenformán megnem csúfolódom, ezt megkell szépíteni, mert különben kompromitál..." Így lett a Csacsinszkyből Csinszky, s a Csacsinszkából — Csinszka...