Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
A Nap körül keringő SOHO (Solar Heliospheric Observatory) NASA-szonda október 3-i felvételén a Napból kiáramló koronális nyúlványok mellett egy rejtélyes, fehér, henger alakú objektum is feltűnt. Scott C. Waring UFO-kutató a UFO Sightings Daily oldalon „anyahajónak” nevezte a látottakat, és így nyilatkozott:
Egy ekkora hajó pillanatok alatt utasok tízezreit szállíthatná át az univerzumon.

Változó vízfelhőket észleltek a kutatók a Naprendszeren kívül - ráadásul nem is egy bolygó körül
Olvass tovább...
Waring azt is állította, hogy a szerkezet körülbelül 4 km hosszú és 800 méter széles, közel fénysebességgel halad, és „a hajó ráadásul vonósugarat használ, hogy biztonságosan húzzon magával három kisebb gömb alakú járművet, ami jól látható a fotón, miután negatív nézetbe állítottam.” Meggyőződése szerint ez „100 százalékos bizonyítéka annak, hogy a földönkívüliek naponta áthaladnak a saját naprendszerünkön, miközben a közvéleményt sötétségben tartják az ilyen dolgok létezéséről”, és ez „olyasmi, amiről a NASA soha nem fog beszélni.”
A NASA ezzel szemben továbbra sem kommentálta az objektumot, és kitart amellett, hogy nincs bizonyítéka UFO-król vagy földönkívüli életről. Waring az észlelést a 3I/ATLAS nevű rejtélyes csillagközi látogatóhoz hasonlította - amelyet 2025 júliusában fedezett fel az ATLAS távcsőhálózat -, megjegyezve:
A mérete és dimenziói hasonlítnak az Atlas üstököshöz, ami egyben egy űrhajó is... de ennek tavaly el kellett volna tűnnie... úgyhogy ezt a lehetőséget húzzuk ki, hacsak nem halad át újra, mivel az űrhajók gyakran változtatnak irányt és útvonalat.
Bár a 3I/ATLAS akár 5,6 km hosszú is lehet, Avi Loeb, a Harvard professzora elsősorban természetes üstökösnek tekinti, bár szokatlan tulajdonságai miatt nem zárta ki a mesterséges eredetet sem.

Egészen különleges dologra lettek figyelmesek a kutatók a Holdon - az Apollo-küldetések óta nem láttunk ilyet
Olvass tovább...
Míg a 3I/ATLAS milliárdnyi kilométerre van, Loeb új elemzése szerint a Naprendszer sokkal zsúfoltabb lehet csillagközi objektumokkal: becslései alapján nagyjából 35 millió méteres nagyságrendű csillagközi objektum kering a Föld pályáján belül. Ez a CNEOS-22 (2022) és CNEOS-25 (2025) csillagközi meteorok észlelésén alapul, amelyek elég gyorsan haladtak a szökési sebesség túllépéséhez. Loeb szerint az ilyen objektumok háromévente ütköznek a Földdel, és tanulmányozásuk segíthet megérteni, hogyan mozog az anyag a csillagrendszerek között. Az 'Oumuamua és a Borisov-üstökös felfedezéseihez hasonlóan az adatok azt mutatják, hogy a tér tele van sodródó anyaggal, amit a jövőbeli, fejlettebb távcsövek még pontosabban vizsgálhatnak majd - emlékeztet cikkében a Daily Mail.
