A NASA kutatói kiderítették, hogy mennyire bírják a halak az űrutazást, meglepő az eredmény

A világűr titkai már több évszázada foglalkoztatják az embereket. Vajon létezik-e élet a bolygónkon túl? És ha igen, eljuhatunk oda valaha? Megismerhetjük ezeket a létformákat? Erre az úttörő felfedezésre sajnos még várnunk kell, azonban a NASA szakemberei más izgalmas kísérleteket is végeznek.

1973. július 28-a talán nem számít fontos dátumnak az emberiség történelmében, de a halak számára annál inkább. Ez volt ugyanis az a nap, amikor

halakat küldtünk az űrbe,

izgalmas kutatási céllal. A tudósok arra voltak kíváncsi, hogy a lényegében folyton vízben “lebegő” élőlények mennyire bírják a súlytalanság állapotát, felfordulhat-e a gyomruk a gravitáció csökkenésével. Űrutazásnál a rosszullét szinte természetesnek számít, és gyakran látunk ilyesmit tudományos-fantasztikus filmekben is, és nem véletlenül közkedvelt visszatérő elem ez a filmekben. A valóságban az asztronauták fele tapasztal ilyesmit, pedig alapos felkészítés után indulhatnak csak útnak. A NASA szakamberei arra voltak kíváncsiak, hogy vajon a halak is hasonlóan reagálhatnak-e az űrutazásra.

Alapvetően kisebb fajokkal kezdtek kísérletezni, mert például egy delfin űrbe juttatása komoly logisztikai problémákkal járna. A zebrahalak viszont szívósabb fajtából valók, és kellőképpen ellenállók, jól bírják a hirtelen hőváltozást, és a szennyeződéseket is. A tudósok végül a mumichog nevű halfajnál tették le a voksukat, melyek közül két kifejlett példányt és 50 utódot küldtek fel az űrbe. Mivel a halakkal igen nehéz bármilyen módon is kommunikálni, így a tudósok leginkábba viselkedésük megfigyelésére hagyatkoztak. Természetesen a halak nem hányták el magukat, mint az emlős állatok és az emberek,

igen jól alkalmazkodtak a súlytalanság állapotához.