Megfenyegette Sebestyén Balázs Vadon Janit, kirobbant a botrány az egykori kollégák között

Elfajult a helyzet Balázs és Vadon Jani között, durva személyes ügy került felszínre.
Sebestyén Balázs és Vadon Jani most újra együtt.
A két férfi nagyon jól működött együtt még anno, amikor a Rádió1-en együtt vezették Rákóczi Ferivel a reggeli rádiós műsort, a Balázsékat, de ez már a mostani formációnak a neve. Jani azonban kivált tőlük, sokan találgatták, hogy mi volt a valódi ok a háttérben, amiért így döntött, azonban ő elmondta, hogy egyszerűen már nem bírta a koránkelést. Akkoriban forgatták együtt a Celeb vagyok, ments ki innent! című RTL-en futó műsort, aminek mindketten a házigazdái voltak. Itt is remekül megvolt közöttük az összhang, azonban a műsor lemenete után Jani nagyon sok negatív kritikában részesült, amiért egy túlsúlyos kisfiúra ejtett el pár nem túl kedves megjegyzést, amit ő humornak szánt, azonban az embereket mélyen felháborították a tévében látottak.

Kitálalt Vadon Jani a Balázsékról, hazudtak a távozásának az okáról?
Olvass tovább...
Akkor nem lehetett tudni, hogy mi lesz a rádiós műsorral.
Rengeteg hallgató esett kétségbe, aki mindennap a fiúkkal ébredt vagy munkába menet hallgatta őket, de a lényeg, hogy valamilyen formában velük indult el a napjuk és nem tudták, hogy mi lesz a formációval. Sokan reménykedtek abban is, hogy talán Jani meggondolja magát, de végül nem így lett, helyét Ráskó Eszter vette át, aki azóta nagyon jól helytáll a fiúk mellett. Jani távozása óta is sokszor felmerül a neve a Balázsékban és mindig tiszteletudóan nyilatkoznak róla volt műsorvezető társai, azonban azt már sokszor elmondták, hogy nincsenek baráti kapcsolatban.

Durva elszólás Balázsék műsorában, Rákóczi Feri élő adásban követhetett el hatalmas hibát
Olvass tovább...
Most azonban eljött az idő, hogy ez a páros újra egymásnak feszüljön.
Sebestyén Balázs a közösségi oldalán osztott meg egy promó videót, amiben ő és Jani láthatók egy asztalnál, ahol megfenyegeti, hogy meg fogja találni és akkor elkapja. Balázs ebben arról beszél, hogy ez köztük személyes ügy, majd elhatalmasodik kettejük között a veszekedés, azonban ezt nem kell komolyan venni, inkább színjáték a show kedvéért. Ez a nemsokára induló The Most Wanted új RTL-es műsornak az egyik jelenete, ahol látható, hogy a régi páros újra összeáll egy új műsorban. Igaz, hogy Balázs a celebeket fogja hajkurászni, Jani pedig előle fog menekülni, de a lényeg, hogy újra egy produkcióban látjuk majd őket.
A The Most Wanted egy celeb hajsza lesz, ahol a hazai hírességek párban fognak menekülni Balázs és két segítője, Pápai Joci és Frohner Fecó elől. A lakosság pedig belefolyhat a menekülésbe, ugyanis várják a segítségüket a hatóság felé, a celebek tartózkodási helyszínének a pontos adataival, ugyanakkor el is bújtathatják a párokat és étellel, telefonnal vihetik előrébb a hajszájukat. Biztosan izgalmas lesz és sok meglepetést fog tartogatni, érdemes lesz nézni.
