promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szeretőjével állt kamera elé a TV2 sztárja hófehér ruhában és nagy csokorral, párja nem is sejti hogy vége lehet

Szeretőjével állt kamera elé a TV2 sztárja hófehér ruhában és nagy csokorral, párja nem is sejti hogy vége lehet

Borítókép:  Profimedia
TV műsorok
Kategória fejléc

Őszintén felvállalták mi alakul közöttük, durván felszarvaztak valakit. 

A Kísértés lassan elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor döntést kell hozni a pároknak.

A kísértők több, mint egy hónapig tették a dolgukat és igyekeztek minden kis praktikát bevetni azért, hogy megtörjék a párokat. A Kísértés olyan, mint egy kísérlet, ahol azt vizsgálják, hogy egy ilyen ingerdús helyen, kiszolgáltatott helyzetben, csinosabbnál-csinosabb szereplőkkel vannak összezárva és a párok tagjai megtörnek vagy sem.

Ebben az évadban kicsit nehezebben indultak be az események, mint az elsőben.

A kísértők hiába igyekeztek megtörni a lányokat és a fiúkat, ők egyszerűen bezártak és nem voltak hajlandóak nyitni feléjük. Ez idővel azonban változott és néhány kapcsolatba már bele tudtak rondítani. Egyébként bármennyire is rosszul hangzik, de nem feltétlenül az a céljuk, hogy tönkretegyék a párokat, sokkal inkább, hogy rávilágítsák egymást arra hogyha külön utakon kell folytatniuk az életüket.

Nagy népszerűsége van a műsornak és sokan véleményezik a részeket és az embereket különböző videók formájában.

Régi szereplők is igyekeznek beszámolni a követőiknek, hogy ők mit látnak hogy alakul a párosok kapcsolata a kísértőkkel. Inge, a korábbi évadban feltűnt szerelmes lány például elárulta, hogy ő nem lát olyan párost, akinél érzelem alakulna ki, mint korábban Máténál és Briginél, akik azóta is együtt vannak. Azonban azóta változtak a történések és úgy tűnhet, hogy Kerimnek sikerült közel kerülnie Anita szívéhez. Az utolsó randijukon például egy esküvői tematikájú fotózáson vehettek részt, ahol nagyon egymásra hangolódtak.

@akisertestv2 Adás előtt Anita a tábortűz ceremónia közeledtével kezd kétségbeesni és sajnálja Dávidot. #akisertes #tv2 #tv2play original sound - A Kísértés

Anita elárulta, hogy teljesen más a két férfi és bár érez valamit Kerim iránt, de nem tudja kiverni a fejéből a párját Dávidot sem.

Kerimen látszik, hogy ő elkezdett igazán érdeklődni Anita felé, de csak reménykedni tud, hogy hamarosan a lány is elkezd jobban közeledni felé. Kerimmel sokkal felszabadultabb és lazább, mellette nem feszeng, azonban egyenlőre még csak barátként látja magát Kerim mellett. A kísértő nagyon bízik benne, hogy a villa falain kívül is folytatódni fog a kettejük idáig még csak kialakult kapcsolata. Egyenlőre még Anita sem tudja, hogy Kerimmel, Dáviddal vagy egyedül hagyja el a szigetet.