Hadas Kriszta megrázó vallomása: genetikai defektnek érezte magát a családja miatt
Olvass tovább...
A celebek után újabb 22 versenyző költözött be a kastélyba, melynek ura ezúttal is Árpa Attila.
„Eljött az idő, hogy emeljük a tétet”
– fogalmazott Árpa, hozzátéve, hogy a celebek után hétköznapi emberek is megtapasztalhatják az ármánykodást, a cselszövést, az árulók és az ártatlanok harcát az RTL sikerműsorában, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 3. évadában.
Volt aki már a bemutatkozást hazugsággal kezdte és nyíltan bevallotta, hogy azért érkezett, hogy cselt szőjön és megszerezze a főnyereményt. A játékosok közül többen is erős karaktereknek vallották magukat, azonban szó sincs arról, hogy „ismeretlenek” lennének, többen közülük írók, közéleti személyiségek, sőt, már korábban is szerepeltek különböző műsorokban, és nagyon jól tudják, hogy kell helyezkedni a társaságban. A taktikázás már itt elkezdődött, és volt, aki rögtön felismerte, hogy a szimpátia elnyerése és a sikeres manipuláció lehet a kulcsa a győzelemnek.
Persze akadtak olyanok is, akik visszafogottan figyelték az eseményeket, ám egyvalami szinte mindenkiben közös volt, mégpedig hogy nem mondtak igazat a foglalkozásukról.
Árpa Attila ezután üdvözölte a játékosokat, elárulva, hogy hamarosan kiválasztja a gyilkosokat, akiknek 12 napjuk lesz arra, hogy megnyerjék az akár 20 millió forintos főnyereményt.
Olvass tovább...
Mint kiderült, az egyik játékosnak a férje is ott van a versengők között, ám rajtuk kívül senki nem tud erről. Kialakultak az első kis klikkek, szövetségek, és Árpa Attila is személyesen megismerkedett a résztvevőkkel, akik elmondták neki, hogy árulók, avagy ártatlanok szeretnének lenni.
Végül Eleonóra, Tímea, Réka vállára tette rá a kezét a kastély ura, akik így már az első este „gyilkolhatnak” a konklávén, ahol további egy fővel bővül az árulók száma.
Kissé csalódás, hogy a feladatok minden bizonnyal ugyanazok lesznek, mint a celebes változatban, így a lövöldözős – sírköves feladattal kezdődött a játék, amit egyébként ügyesen végigvittek a szereplők.
Az esti konklávén a három női áruló mellé negyediknek egy férfit választottak, méghozzá Gáspárt – aki eddigre már többeknek is gyanússá vált. Ő azonban némi meglepetésre csak egy nappal később tudja majd meg, kik lesznek a gyilkostársai, így már az első alkalommal alaposan belenyúltak a játék menetébe.
Olvass tovább...
A csatorna hétfőtől az újdonságok miatt átalakította az esti műsorrendjét, az előző héten véget ért a Nyerő Páros, valamint A mi kis falunk ismétlését is befejezték. A Fókusz 18:55-ös kezdése még nem változik, hétfőtől csütörtökig viszont már Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 3. évada jön 19:45-től, 21:25-től pedig a Konyhafőnök 11. szezonja veszi kezdetét. Pénteken továbbra is a Fort Boyard uralja majd a főműsoridőt, jövő héttől azonban már 20:00-tól kerül képernyőre. A Híradó késő esti kiadása változó időponttal, 22:55 és 23:10 között lesz műsoron - írja a Sorozatwiki.