Egyetlen szóval alázták meg teljesen a románok a magyarokat, sokszázezer embert sértettek vérig

Trianon árnyéka

A trianoni békeszerződés a mai napig rányomja bélyegét Magyarország és szomszédai viszonyára. Romániában különösen élesen jelentkezik ez a kérdés – bár a magyarellenes atrocitások az utóbbi évtizedekben ritkábbak lettek, sajnos nem tűntek el nyomtalanul.

A korábbi évtizedekben gyakoribbak voltak az összetűzések, ennek pedig része volt a magyarok gúnynevekkel való illetése is. A köztudatban elsősorban a "bozgor" kifejezést ismerik, de a most előkerült archív feljegyzések azonban egy másik, hasonlóan megalázó megnevezésre is fényt derítenek, amely a moldvai csángómagyarok mindennapjait keserítette meg.

A román szó, amivel megalázták a magyarokat

A történet 1929-ben kezdődik, amikor Domokos Pál Péter fiatal néprajzkutató Bartók Béla és Kodály Zoltán nyomdokain indulva elhatározta, hogy bejárja a moldvai csángó falvakat.

Amikor a kutató először lépett be Gorzafalvára, az Ojtoz patak mentén fekvő nagy magyar faluba, furcsa fogadtatásban részesült. A helyiek nem örvendeztek a jövevénynek, távolságtartóan viselkedtek. Domokos hamarosan megértette az okot: nadrágban járt, hasonlóan a román hivatalnokokhoz akikkel a csángóknak az ügyeiket kellett intézniük, 

A falvakban élő magyarokat pedig ezek a hivatalnokok egy bizonyos megszólítással illették: "mai băndene" - ami annyit tesz, "te hazátlan".

A kifejezés hallatán mindenki összerezzen, hiszen a gyökértelenség bélyegét sütötte az emberre, ráadásul lehetetlenné tett bármiféle emberi kapcsolatot a hatalom képviselői és a helyiek között.

A csángók azt hitték, a nadrágos idegen is közéjük tartozik, de amikor rájöttek, hogy nem, lassan feloldódott a bizalmatlanság.

A történetet Horváth-Lugossy Gábor tette közé a saját oldalán:

A felfedezés jelentősége

Domokos ekkor figyelt fel arra, milyen különleges kincset rejt a csángók nyelve. Beszédük gyorsabb volt a megszokottnál, tele régies igealakokkal, amelyekből a magyar nyelv rétegződésére következtethetünk.

Megkérte őket, hogy meséljenek, énekeljenek - tulajdonképpen így kezdődött el a csángó néprajzi anyag rendszerezett gyűjtése, amely máig felbecsülhetetlen érték.

A csángó közösségben a nyelvújítás hatása kevéssé érvényesült, ez az archív felvétel őrzi az ősi formát, ahogy beszéltek - érdemes meghallgatni, mintha egy másik mayar nyelv lenne: