Petőfi Sándor teljes sokkban töltötte az utolsó karácsonyát, furcsa idegenek tették tönkre a fiatalok ünnepét

Aligha árulunk el azzal túlságosan meglepő tényt, hogy a 19. század közepén még teljesen mást jelentett a karácsony ünnepe, mint napjainkban. Bár már akkortájt is rátelepedett az ünnepi mondakörre a szokások és hagyományok vallással való keveredése, de a keresztény elvárásokon túl korántsem kötődtek annyira az emberek Jézus Krisztus megszületéséhez, mint manapság. Persze napjainkban inkább az elanyagiasodott érdekek kihasználásáról szól a karácsony, mégis összességében a család szent napjaiként tartjuk számon a decemberi időszakot.

A 19. század idejében nem csak a kiváltságosok, hanem az egyszerű köznép ünnepévé is kezdett válnia a karácsony. A gazdag és a szegény együtt, egyszerre jelent meg a templomban, ám a családok számára mégsem bírt kiemelt jelentőséggel. A karácsonyt ugyan igyekeztek embertársasággal tölteni az emberek, a többség megelégedett egy kiváló, húsos vacsora és egy kis bor elköltésével tölteni. A szentestei közös imádság és lakoma után a templomi kötelezettség letudásával gyakorlatilag meg is volt az ünnepi hagyomány megélése. Aztán mehettek havat lapátolni őseink.

Ugyanis akkoriban kimondottan kemények, behavazottak volna a telek, általános volt a fehér karácsony.

A középkori mini-jégkorszakon már majdnem túl voltak az európaiak, bár a gleccserek a 14-től s 19. századig tartó idősávban 1850-ben érték el legnagyobb kiterjedésüket a gleccserek. Példának okáért ma már nehéz elképzelni, de Londonban az 1800-as éveke elején is még téli vásárokat rendeztek a befagyott Temzén. Aztán az 1830-as évek hozzájárultak a forradalmi eszmék kialakulásához, lévén az emberek beleuntak az elnyomó dinasztiákba. Ekkoriban éhínségek, járványok kísértették Európát (is), egy, az orosz Távol-Keleten kitört rejtélyes vulkán miatt.

A Zavaritski tűzhányó akkora hatással lehetett a globális klímára, hogy a Föld átlagos hőmérséklete 1 Celsius-fokkal csökkent.

A kutatók szerint az 1840-es évek európai forradalmai részben köszönhetőek ennek a természeti csapásnak is, nem csoda hát, hogy végül Petőfi életét rendre megnehezítette az állandó nélkülözésben a kemény telek sora. Csak két utolsó karácsonyát töltötte viszonzott szerelemben, már Szendrey Júlia hites uraként. Az 1847-es ünnepet Pesten töltötték egy Dohány utca lakásban, ahová még a költő legjobb barátját, Jókai Mórt is befogadták a téli hideg hetekre.

Ám a következő karácsony már kevésbé alakult bohéman a Petőfi család számára. 1848 decemberére a haza már régen szabadságharcba bonyolódott a bécsi udvarral. A lánglelkű művész a feleségével, és mindössze tíz napos Zoltán fiával vidéken bujkáltak az osztrákok elől.

Egészen pontosan meg sem álltak az ekkor békés Debrecenig.

Egészen pontosan csak a város volt nyugodt, a Szendrey család kúriája korántsem, lévén a népes família egy helyen verődött össze. Ráadásul a szülők egyáltalán nem szimpatizáltak lányuk férjével, lévén nála jóval földhöz ragadtabb és vagyonosabb embert szerettek volna választani. Az anyós és após gyűlölete mellett Petőfinek és Júliának egy kisbabáról gondoskodniuk, miközben a katonáskodás után epekedő költő minden gondolata a fronton harcoló bajtársai, az által rajongásig imádott Bem József körül járt, akik éppen Kolozsvárért küzdöttek.

Forrás: qubit.hu