A törökök valami furát tettek Rákóczi fejedelem maradványaival, majd hirtelen eltűnt a sír Magyarországról

Különleges a magyar és a török nép kapcsolata egymással. Pedig az egykori Oszmán Birodalom nem sokat tett összességében azért, hogy ma már egyfajta humoros bájjal tekintsen a közvélemény a muzulmán állam megszálló tevékenységére. A törökök a legenda szerint 150 évig uralkodtak rajtunk, azonban valójában sokkal hosszabb időn át keserítették a magyarok sorsát Közép- és Kelet-Európában.

A törökök ugyanis már az 1400-as évek elejétől szorongatták dél felől a Kárpát-medencét, és bőven a hivatalos Budáról való kiverésük, 1686 után is még vissza-vissza próbáltak vágni a Balkán irányából. Bár érdemes hozzátenni, hogy a 17. század végétől az egykori svájci nemesi család, a Habsburgok sokkal több bosszúságot okoztak a magyarság számára, mint a törökök. A Habsburgok sok-sok körmönfont ármánykodás után trónhoz jutottak Bécsben, majd a Magyar Királyság összeomlása után bekebelezték országunk körülbelül harmadát.

A németek hathatós segítségével, és a magyar hadakkal karöltve végül sikerült előbb Budáról, majd 1700-ra az egykori királyság teljes területétől messzire űzni az Oszmán Birodalmat, amely addigra már túl volt hatalma csúcsán.

Az Európa beteg emberének tartott törökök persze még több, mint két évszázadon át jelentős erőt képviseltek Európában és Kis-Ázsiában, és csak az első világháború vége fejezte be azt a munkát, amit megannyi keresztes hadjárat és keresztény uralkodóház nem tudott véghezvinni. A török császár elvesztette hatalmát.

A törökök már a 18. században is inkább szimpatizáltak a magyarokkal, semmint ellenségként tekintettek azokra a múltbéli sérelmek miatt.

Ugyanis Bécset még inkább megvetették a karlócai béke után is. Ennek volt köszönhető az, hogy a szatmári békekötést követően az országból elmenekülő II. Rákóczi Ferenc és kísérete is ott lelt végső menedékre a lengyelországi éveket követően. Pedig a bécsi udvar kegyelmet akart gyakorolni, és I. József császár iránymutatásai alapján (aki egyébként a szatmári fegyverletételnél már nem volt az élők sorában) még a vagyonát is megtarthatta volna.

A vereség miatt csalódott, és meg nem alkudó Rákóczi a lengyel bujkálás után 1712-ben Angliába érkezett, majd alig egy évvel később körülbelül két esztendőn át húzta meg magát a francia király oltalma alatt. Csak 1715-ben érkezett még a török császár invitálására az Oszmán Birodalom központjába. A szívélyes vendéglátás ellenére azonban a szultáni udvarban nem feltétlenül voltak szívesen látottak, lévén az osztrák – oszmán kapcsolatok megóvása miatt nem kényeztethették Rákóczi Ferencet és leghűségesebb embereit. Viszont nem is kívánták a vendégjog alkalmazása miatt a bécsi udvarnak átadni őket.

A fejedelem élete hátralévő részét Rodostóban töltötte a Fekete-tenger partján, 1735-ben bekövetkező haláláig.

Később egy törökországi kegyhelyre szállították maradványait. A helyi keresztények közbenjárására a konstantinápolyi Szent Benedek templomba került az édesanyja, Zrínyi Ilona mellé. Szinte hihetetlen, de az osztrák elnyomás alatt hiába is mutatkozott szándék Rákóczi holttestének hazahozatalára. Ugyanis a mindenkori császárok még a kiegyezést követően sem igazán mutattak arra hajlandóságot, hogy az egyik legnagyobb magyar szabadságharcosból még magasabbra emeljék, és példaképet tegyenek belőle.

Rákóczi Ferenc földimaradványainak hazahozatalára végül csak 1906-ban, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó éveiben került sor.

Balszerencsére csak alig több, mint egy évtizedet tölthetett hivatalosan magyar földben. Ugyanis a rögös úton megszerzett Rákóczi-hamvakat 1906. október 29-én Kassára szállították. A felvidéki város viszont az első világháborút követő határrendezéssel a majdani Csehszlovákiába került. Rákóczit a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra.

Lehetett egy eltitkolt fia Erdély egykori fejedelmének: