Kiderült a déli harangszó titka, meg fogsz lepődni, nem ezt tanultad az iskolában

Gyerekkorunk óta jól ismerjük a történetet: 1456-ban, Nándorfehérvárnál mi, magyarok hősies küzdelem árán megfékeztük a török hódítást, és ezért örökké hálával tartozik nekünk a teljes keresztény világ. Kevés olyan történelmi toposz van, amely olyan egyértelműen élne a köztudatban, mint a déli harangszó és Hunyadi János győzelmének kapcsolata. A nemzeti emlékezetben Magyarország Európa védőbástyájaként tűnik fel, és mindennap hallunk valamit, ami eszünkbe juttatja, hogy egyszer régen „mi védtük meg Európát”.

De vajon a magyarokon kívül máshol is így gondolkodnak erről a régi szokásról?

A történelmi időrend ennél kicsit kacskaringósabb, és jóval árnyaltabb képet mutat. Közel hatvan évnyi próbálkozás után 1453-ban Konstantinápoly végleg elesik. Ez az egész kereszténységet sokkhatásként éri, hiszen ettől kezdve a török hódításnak már szinte semmi sem állja útját Európa felé.

Három évvel később II. Mehmed serege megindul a következő nagy célpont, Nándorfehérvár irányába. III. Callixtus pápa 1456. június 29-én úgynevezett imabullát ad ki, amely elrendeli, hogy minden nap, nagyjából déltájban harangozzanak, és a hívek imádkozzanak a török támadás ellen, különösen a vár védőiért és Hunyadi János seregéért. Az ostrom 1456 júliusában zajlik, a döntő ütközet július 22-én következik be, amikor Hunyadi János és Kapisztrán János csapatai szétverik a török sereget.

A kortársak szemében ez csodaszámba menő győzelem volt, amely évtizedekre visszavetette az oszmán előrenyomulást. Nándorfehérvárnál időt nyert Európa.

A bulla eredeti célja az volt, hogy egy időben, egy irányba fordítsa a keresztény világot: egy elkeseredett próbálkozás arra, hogy az egymással hadakozó európai királyságok szimbolikus és tényleges egységes fellépést tanúsítsanak a török veszedelemmel szemben. A pápai rendelet azonban hetekig utazott, és mire a nándorfehérvári frontvonal közelébe ért, Hunyadi János már döntő győzelmet aratott a törökök felett.

Ennek köszönhetően alakulhatott ki az a későbbi magyar értelmezés, hogy a déli harangszó a győzelem „jutalma”, hálaadás Hunyadi diadaláért.

Ezzel szemben máshol egyáltalán nem vert gyökeret ez a megközelítés. A külföldi történészek inkább azt tanítják, hogy a déli harang eredetileg egy imafelhívás volt egy akkor még bizonytalan kimenetelű háborúban.

Ráadásul az összképet tovább bonyolítja az a tény, hogy már a pápai rendelet előtt is szokás volt délidőben harangozni. A középkor kezdete óta naponta háromszor kondultak meg a harangok: reggel, délben és este. A híveket ez emlékeztette arra, hogy eljött az ideje az Angelus, azaz az Úrangyala imának.

III. Callixtus pápa valójában egy már meglévő hagyományhoz igyekezett hozzácsatolni egy felhívást, segélykérést, ami akkor minden keresztény érdekében állt.

Általánosságban elmondható, hogy a külföldi átlagember szemében a déli harangszó nem jelent többet annál, mint hogy emlékeztet az ebédidőre, az idő múlására. Így jutunk el ahhoz a meglepő felismeréshez, hogy a „Hunyadi miatt szól Európa” gondolat lényegében magyar sajátosság, amelyet sem a külföldi történészek, sem a közemberek többsége nem oszt.

Lehet vitatkozni azon, mit jelent ma a déli harangszó Európában vagy bárhol a világban, de egy dolgot biztosan senki sem vehet el tőlünk:

Mi örökké büszkék lehetünk a nándorfehérvári hősökre és Hunyadi Jánosra!