promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Az űrből iszonyatos dolgot szúrtak ki Magyarország közepén, a tudósok azonnal a helyszínen voltak

Az űrből iszonyatos dolgot szúrtak ki Magyarország közepén, a tudósok azonnal a helyszínen voltak

Borítókép:  Profimedia
Történelem & Tudomány
Kategória fejléc

Filmbe illő nyomozás vezetett a felfedezéshez.

Szenzációs felfedezés

Nem éppen mindennapi felfedezésnek örülhetett idén tavasszal a magyar régész közösség: egy harminc évvel ezelőtti légifelvétel indította el azt a valódi filmbe illő nyomozást, amely végül egy eddig ismeretlen késő avar kori temetőt tárt fel Rézhegy-dűlőnél.

A történet még 1994-ben kezdődött, amikor egy repülőgép fedélzetéről készült képen Lábatlan határában furcsa, sötétebb foltok rajzolódtak ki a földön. Akkor senki sem tudta, mit rejthetnek, aztán idén a Magyar Nemzeti Múzeum és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatói úgy döntöttek, itt az ideje kideríteni az igazságot.

A high-tech régészet diadala

A nyomozás első lépése a Pécsi Légirégészeti Téka archívumának átvizsgálása volt. A gyanús foltok mintázata temetkezésekre utalt, amit a modern műholdképek is megerősítettek.

A terület egy gyümölcsöskert alatt húzódott, így a tulajdonos engedélyével megkezdődött a magnetométeres vizsgálat. A legmodernebb eszközöknek köszönhetően sikerült kimutatni a sírok jelenlétét anélkül, hogy egyetlen lapátnyi földet megmozdítottak volna.

Amikor a terepi munka is megkezdődött, a tudósok már sejtették, hogy valami igazán különlegesre bukkantak.

Az avarok mindennapjai

Május 12. és 16. között három sír került felszínre, sekély mélységben, de gazdag történeteket rejtve. A sírokból igen érdekes tárgyak kerültek elő, amikből a tudósok komoly következtetéseket tudnak levonni a közösség mindennapjairól: orsógomb, fülbevaló, vascsat, vaskés, vaskarika, pénzérmék és kerámiatöredékek is voltak a feltárt tárgyak között.

A procedúra minden pillanatát fotók, rajzok és 3D-modellek örökítették meg, hogy a lelőhely digitálisan is fennmaradjon.

Az avarok a 6-9. század között éltek a Kárpát-medencében, hatalmas nomád birodalmat építve. Lovas harcos nép voltak, akik a Bizánci Birodalommal is vetélkedtek. Kultúrájuk keleti és európai elemeket ötvözött, a kutatók reményei szerint pedig a mostani felfedezés hozzájárulhat a korabeli élet alaposabb megismeréséhez.

A felfedezésről beszámoló Facebook-poszt:

forrás: pénzcentrum