Befutott egy magyar vonat Ausztriában, mindenki megdöbbent a rakományától

Nyolcvan év telt el azóta, hogy a magyar történelem egyik legkülönösebb epizódja, az aranyvonatok története a háború végső káoszában lezajlott. Az utókor számára máig misztikusnak hat: hősi helytállás és gátlástalan rablás keveredik benne, mind ugyanazon vasúti sínek mentén. Az MNB aranyvonata a nemzeti vagyon, a brennbergbányai szerelvény pedig a zsidóktól elrabolt ingóságok menekítése volt – a köztudatban azonban a két történet összefonódott, sőt, gyakran összemosódott. Így lett az „aranyvonat” egyszerre nemzeti kincsmentés és a holokauszt egyik legsötétebb szimbóluma.

Az MNB vonata 1945 januárjában indult útnak. A tél dermesztő volt, a front közelített, ám a banktisztviselők és családjaik kitartottak Fertőbozon, majd továbbhaladtak Ausztria felé. A rakomány értékéről mindent elmond, hogy csaknem 30 tonna arany, Mátyás király féle Corvinák, bélyeggyűjtemények és muzeális kincsek sorakoztak a ládákban. Végül az amerikaiak vették át az egészet, s 1946-ban visszajuttatták Magyarországra – épp időben, ugyanis a forint bevezetéséhez elengedhetetlen volt a fedezet.

Ezt sokan hőstettként emlegetik, mások szerint azonban pusztán szerencse, hogy a vagyon nem tűnt el a semmibe.

A brennbergbányai vonat története azonban egészen más fénytörésben áll. Itt ugyanis a nyilas hatóságok a zsidóktól elrabolt aranyat, ékszereket, szőnyegeket és értékes ingóságokat zsúfoltak össze. Leltár? Az nem volt, sőt, a nyilvántartásokat szándékosan elégették. A gyerekek emlékezései arról, hogy nekik kellett a tárgyakat szortírozni, mind hátborzongatóak. A szerelvény végül Ausztriába indult, ám útközben folyamatosan megdézsmálták – katonák, nyilasok, különítmények csaptak le rá. A vége így is az lett, hogy amerikai kézbe került, ám az igazi tulajdonosokhoz sosem jutott vissza.

Az MNB aranykészlete hazatért, a brennbergbányai vagyon viszont hadizsákmányként végezte. Árverések, eltűnt tárgyak, majd évtizedes hallgatás következett. Csak a kilencvenes évek végén ismerték el az amerikaiak a felelősséget, ám a kárpótlás összege töredéke volt annak, amit a zsidó közösség elvesztett. Ám a pénz itt már rég nem számok kérdése volt: sokkal inkább az igazságérzeté, amelyet csaknem fél évszázadon át hagytak cserben.

Az aranyvonat története így máig kettős arcot mutat.

Egyszerre beszél nemzeti kincsek megmentéséről és egy közösség kifosztásáról. Az egyik oldalon a túlélés stratégiája, a másikon a háborús bűn nyers valósága. Publicisztikai értelemben ez a történet arra emlékeztet: a történelem nem fekete-fehér, hanem tele van árnyalatokkal. Az aranyvonat ugyanis nem pusztán múltidézés, hanem tükör is, amelyben mind megláthatjuk, hogyan küzd a társadalom a múlt igazságtalanságainak feldolgozásával – és hogyan bukik el újra és újra ezen a próbán.

Az aranyvonat igaz története: