Kiderült a mohácsi csata borzalmas titka, iszonyatos dolgot tettek a törökök a magyarokkal

Pár napja, egészen pontosan augusztus 29-én volt a mohácsi csatavesztés 499. évfordulója, így jövőre nagy megemlékezések várhatóak. A hazai régészek és egyéb kutatók körében egyébként is roppant népszerű téma még inkább meg fogja mozgatni a közvéleményt, amely sok tévhittel és félreértéssel bír a legendásan rossz hírű vereségünket illetően.

Az bizonyos, hogy a törökök győzelme 1526-ban hozzájárult a belső és külső ellenségektől megtépázott jelentőségű királyi trón megroppanásához.

Pedig csak pár évtizeddel voltunk Mátyás király halála után. Azonban a legendás Hunyadi-uralkodót követően lejtmenetbe kapcsolt a minőség a haza élén. Ezt megérezte az Oszmán-birodalom is, amely mindenképpen hazánk letérdeltetésével akarta folytatni északi és nyugati terjeszkedését. Fő céljuk ugyanis Bécs elfoglalása volt. A szultán úgy gondolta, hogy, ha ez sikerült Mátyásnak, akkor neki is menni fog. Mint tudjuk, az évszázadok alatt többször is próbálkozott, összességében sikertelenül. Bár azóta, körülbelül minden második bécsi sarkon áll egy kebabos. De az már egy másik történet.

A magyarok közös traumái közé sok tragikus esemény tartozik, de a kevés igazán kiemelkedő csoportjához soroljuk a mohácsi vészt. II. Lajos erőtlen hívószava lényegében süket fülekre talált a szövetségesei, mind a hazai nagyurak tekintetében. A király, Buda felől a Duna mentén vonulva úgy vonult déli irányba a törökök felé, mintha behúzta volna a kézi féket.

Ennek az volt az oka, hogy minden csatlakozni kívánó kardot meg akart várni.

Sajnos nincsenek pontos források arról, hogy I. Szulejmán mekkora oszmán haddal vonult ellenünk, a tényleges haderejük hazánk területén ekkortájt 50 és 100 ezer között lehetett. Velük szemben állt ki egy szerény 20-25 ezres szövetséges had. A feljegyzések szerint alig 1-2 ezer török esett el Mohácsnál (az utóbbi években kezd körvonalazódni a csata pontos helye, amely a már nem létező Földvár nevű falu lehetett), míg a magyar veszteségek akár a 95 százalékot is elérhették.

A csata végeztével alig pár ezer magyar menekülhetett el sikeresen észak felé, a többség elesett a Mohácsi-síkságon. Viszont a feljegyzések szerint körülbelül 2000 főt sikeresen elfogtak a törökök. Ők azonban nem csak katonák voltak, hanem gyermekkorú (11-12 éves) apródok és a királyi táborban szolgáló asszonyok is. Szulejmán azonban mindenképpen egy demoralizáló csapást akart végrehajtani ezen a gyászos napon, továbbá tapasztalt haderőt sem kívánt szabadon engedni. Ezért úgy döntött, hogy az összes hadifogolynak meg kell halnia.

Állítólag a csata és a magyar tábor lerohanása után a foglyok nem is tudták, hogy hamarosan bevégeztetik a sorsuk.

Összeterelték a vesztes had túlélőit, majd szabályosan lekaszabolták őket. A 60-as évek óta eddig három tömegsír került részben vagy egészben feltárásra. Azokban pedig többszáz ember sok-sok ezernyi maradványa került beazonosításra a szakemberek által. Azért is biztos, hogy külön kivégzésre kerültek, mert a szakértők megállapításai szerint a csontokon látható sérülések nem csata közben keletkezhettek.

Sokkal inkább olyan jellemzőkkel bírnak, mint amikor valakit megpróbálnak lenyakazni akár egy vagy több sújtással.

Az u-szeged.hu tavalyi publicisztikája szerint elképesztő vérfürdő lehetett, és jó eséllyel akár maguk a hadifoglyok lehettek azok, akik megásták a saját tömegsírjaikat. Mi több, az sem elképzelhetetlen, hogy az utolsók voltak azok, akik kénytelenek voltak elföldelni saját, kivégzett társaikat. A halottak szinte teljesen kifosztásra kerültek, megalázott holttesteiket sokszor a fejüktől külön tömegsírba hajigálták az illetékes személyek.

Arcok a mohácsi tömegsírból: