.jpg?crop=1397,576,0,50&width=386)
Kiderült, kik ma Hunyadi János valódi leszármazottai – a DNS nem hazudik
Olvass tovább...
A vicc a hétköznapi élet egyik alapvetése, ezek által jobban megismerhető az adott korszak is. De vajon Hunyadi János idejében min nevetett Európa?
Az elmúlt napokban bizony rengeteg cikk születik a magyar történelem egy nagyon is dicső korszakából, a Hunyadiak korából, amely a 15. század egyik legjelentősebb eseménye. A mohácsi vész és az idegen uralkodók által birtokolt magyar trón tekintetében pedig a történetírásban is felértékelődött ezen korszak szerepe.
Mátyás királyt a legnagyobb királyaink között emlegetjük, és méltán.
Miközben Hunyadi Jánosról a törökverőről tudományos munkák ugyan születtek az évtizedek alatt, ám olyan popkulturális alkotás kevés, amely szélesebb tömegeket tudna megszólítani. Bán Mór könyvei, majd a könyvekből készül sorozat viszont elképesztően híres lett rövid időn belül. Pár napja pedig még a Netflixre is felkerült, így még több emberhez ér el Magyarországon és külföldön is.
A film kapcsán pedig fokozódik az érdeklődés a középkori kultúra, a mindennapi élet apró érdekességei után, nagyon sokakat érdekel például az, hogy a korszakban hogyan beszéltek egymással, milyen ruhákat hordtak vagy éppen mit ettek az emberek. És eme topikok kapcsán érdekes kérdés az is, hogy vajon min nevettek az emberek, milyen viccek születtek a középkor végén, a 15. században?
Olvass tovább...
Nos, vannak forrásaink erre vonatkozóan is. Korábban a Múlt-Kor számolt be egy hosszabb cikkben ilyen viccekről, ők le is fordítottak jó párat ezek közül. A középkori humor gyakran trágárt volt, és bizony meglehetősen kegyetlen is. Sokszor téma a testiség ezekben a viccekben, szóval azt is lehet mondani, hogy bizony nincsenek is annyira távol ezek a viccek a mi világunktól.
Készült több viccgyűjtemény is ebben a korszakban, a legismertebb pedig egy itáliaihoz, Poggio Bracciolinihez kapcsolódik. Nagy koponya volt, korának egyik legzseniálisabb elméje, munkássága pedig a pápasághoz köti. A viccről is volt véleménye, munkája elején is leírja, hogy az elme pihentetésére voltak ezek nagyon jók.
"Egy firenzei ismerősöm Rómában kényszerült lovat vásárolni, s alkuba bocsátkozott az árussal, ki 25 aranydukátot kért a jószágért, túl magas árat; amaz pedig 15 dukát készpénzt ajánlott, a maradékot pedig tartozásként kívánta megfizetni, mely feltételt az árus elfogadá. Másnap, midőn a hiányzó összeget követelték tőle, a vevő megtagadta a fizetést, mondván: „Tartsuk magunkat a megállapodáshoz: abban állapodánk meg, hogy adósod leszek; ha megfizetnélek, többé nem volnék az."
Olvass tovább...
(Forrás: Medievalists)