Átírhatja a történelmet, ami Petőfiről és a szabadságharcról kiderült

Kevés olyan magyar történelmi alak létezik, akit annyi legenda övezne, mint Petőfi Sándort. Az 1848-as szabadságharc költőjéről számos mítosz született, egyik közülük pedig egészen abszurd: vajon Petőfi valójában orosz kém volt? Bár ez az állítás első hallásra teljes képtelenségnek tűnik, érdemes megnézni, honnan ered, és milyen körülmények táplálták az ilyen összeesküvés-elméleteket.

Egy politikai karaktergyilkosság nyomairól ír Milbacher Róbert irodalomtörténész és író a Legendahántás című könyvében. Olyan irodalmi és történelmi félreértéseket, tévhiteket vizsgál, amelyek generációkon át fennmaradtak. Könyvében azt is megvizsgálja, milyen politikai indítékok állhattak Petőfi hírnevének utólagos "besározása" mögött.

Petőfi radikális republikánus nézetei és a Habsburg-ellenes fellépése miatt már életében is sokan ellenségként tekintettek rá. Az 1848-as szabadságharc bukása után az osztrák és orosz hatóságok számára hasznos lehetett volna, ha kétségbe vonják a költő szerepét a forradalomban, és olyan elméleteket terjesztenek el róla, amelyek hiteltelenítik. Ilyen lehetett az orosz kémváddal kapcsolatos szóbeszéd is.

Hogyan született meg a legenda?

A legenda eredete valószínűleg az 1849-es segesvári csata körül keresendő. Mivel Petőfi holttestét soha nem találták meg, számos elmélet született arról, hogy mi történt vele. Egyes feltételezések szerint fogságba esett, mások szerint Szibériába hurcolták. Az egyik legmerészebb verzió szerint Petőfi nemhogy életben maradt, de együttműködött az oroszokkal, és a cári titkosszolgálat embereként tevékenykedett.

A pletykák szerint az oroszok Petőfit beszervezték, hogy információkat gyűjtsön a magyar forradalmárokról. Ez az elképzelés teljesen ellentmond a költő egész életművének és politikai tevékenységének. Petőfi mindig is a szabadság és függetlenség hirdetője volt, aki soha nem mutatott semmilyen lojalitást a cári Oroszország felé.

Bár a történelmi tények egyértelműen cáfolják ezt az összeesküvés-elméletet, az ilyen legendák fennmaradása jól mutatja, milyen könnyen torzulhat a múlt. Milbacher könyve is arra hívja fel a figyelmet, hogy a történelmi személyiségekkel kapcsolatos hiedelmek sokszor politikai és társadalmi kontextusból erednek, és gyakran az utókor kreálja őket.

Petőfi kémként való ábrázolása valószínűleg soha nem volt több egy politikai támadásnál vagy a szabadságharc bukásának következményeként kialakuló zűrzavaros szóbeszédnél. A legenda ugyanakkor rávilágít arra, hogy a történelmi események értelmezése folyamatosan változik, és a múlt eseményeit gyakran új narratívákba ágyazzák az utókor politikai és kulturális igényei szerint.

Petőfi Sándor orosz kémként való ábrázolása egyértelműen fikció, amely semmilyen valós történelmi alapot nem tartalmaz. A költő életműve és politikai szerepvállalása ismeretében szinte elképzelhetetlen, hogy bármilyen módon együttműködött volna a cári hatalommal. Az ilyen legendák mégis rávilágítanak arra, hogy a történelem nem csupán a tényekből, hanem az azok köré szőtt mítoszokból is áll.

Ahogyan Milbacher is hangsúlyozza könyvében: a legendák nemcsak torzítják a múltat, hanem hozzájárulnak annak élővé tételéhez is. A kérdés csupán az, hogy el tudjuk-e választani a valóságot a fikciótól.