Óriási a zavar, miután az egyiptomi piramisban találtak egy idegen tárgyat
Olvass tovább...
Egyiptomot teljesen másik néven említik a helyiek, egy egészen furcsa néven.
Egyiptom, vagyis teljes nevén az Egyiptomi Arab Köztásaság az egyetlen olyan afrikai ország, ami szárazföldi átjáróval rendelkezik Ázsiába. Az ország népessége nagyjából 110 millió fő, ennek a fele a városokban, például a fővárosban, Kairóban él. Az ókor monumentális építményei, úgymint a piramisok és a Nagy Szfinx Egyiptom jelképeivé váltak, de nem csak erről híres az ország, hiszen ott vannak a csodálatos romvárosok is, mint például Memphis, Théba, Luxor, vagy a Királyok Völgye.
Maga az Egyiptom név, a latin Aegyptus szóból ered, ami viszont az ógörög Aigüptosz átvétele. Ez a szó Ptah isten memphiszi templomának nevére vezethető vissza. Azonban Egyiptomnak volt az ókorban egy másik neve is, amit ma már csak kevesen ismernek; sőt, van egy olyan, amit még ma is használnak.
Olvass tovább...
Utóbbi egy igen furcsa név, mivel az ország neve egyben egy városé is, tehát az egyik legnagyobb egyiptomi várost ugyanúgy hívják, mint magát az országot. Az egyik legismertebb neve az ókorban a kemet volt, ami fekete országot jelent. Ezt a Nílus által lerakott termékeny, fekete föld után kapta. Ez a név a későbbiekben lerövidült, kéme lett. Azonban ezt a nevet már nem használják az egyiptomiak sem, ők egy egészen más arab nevet választottak az országuknak, mégpedig azt, hogy Miszr, aminek jelentése nagyváros.
A köznapi egyiptomi beszélt nyelvben viszont Kairót is így szokás nevezni, tehát ugyanúgy Miszr-nek nevezik az országot és a fővárost is.
Egyiptomba évente több millió turista látogat el, de nem csak a pihenni vágyókat vonzza az afrikai ország, hanem a történelemimádókat, az ókor-rajongókat is. Tulajdonképpen Egyiptom a spirituális szellemiségűek, a napimádók, a búvárok, és a sivatagi kalandokra vágyók országa.
Itt nemcsak napozni és homokfürdőzni lehet a Vörös-tenger partján, hanem megcsodálhatjuk az ókori történelmi és kulturális emlékeket, nem mellesleg élvezhetjük az egyiptomiak vendégszeretetét is, ami legendás.
10 egyiptomi titok, ami megrémíti a tudósokat:
(forrás: Egypt Forever)