Ő volt az egyetlen aradi vértanú, aki csak káromkodni tudott magyarul

175 éve végezték ki a tizenhárom aradi vértanút, ezáltal pont került az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végére. A magyar történelem ezen állomását mindenki jól ismeri nemcsak a történelem órákról, de az október 6-ai megemlékezésekről is, azonban most hoztunk néhány olyan érdekességet, amit csak kevesen tudnak.

Sörrel koccintani

Magyarországon még ma is tartják néhányan azt a szokást, hogy sörrel nem illik koccintani. Közülük sokan persze nem is tudják, hogy miért nem, és nem is kíváncsiak az okára, pedig ez is október 6-ára vezethető vissza. A szájhagyomány szerint ugyanis az aradi vértanúk kivégzése után az osztrák hóhérok sörrel koccintottak; ezután a magyarok fogadalmat tettek, hogy 150 évig nem fognak emiatt sörrel koccintani. Természetesen semmi bizonyíték nincsen arra, hogy a kivégzés után valóban így ünnepeltek volna - pláne nem sörrel, ami akkoriban egyáltalán nem volt előkelő ital. Arról nem is beszélve, hogy a hóhér, aki a kivégzést végrehajtotta, nem is volt túl lelkes a feladat miatt.

A rajongó hóhér

Merthogy ez a bizonyos osztrák hóhér inkább bálványozta az aradi vértanúkat, semmint gyűlölte volna őket, és ellenségként tekintett volna rájuk. A morvaországi Brünnből származó Franz Bott az Aradon kivégzett tábornok közül kilenc felakasztásáról gondoskodott - hiszen a másik négy Haynau parancsára golyó általi halálbüntetést kapott. Franz Bott a szabadságharc idején az osztrák császári seregben szolgált, így került Magyarországra. A harcok leverése után már éppen vissza akart térni szülővárosába, de a feletteseitől még azt az utolsó feladatot kapta, hogy ő legyen a hóhér az aradi vértanúk kivégzésén. Franz Bott nagy tisztelője volt Damjanich Jánosnak; a kivégzés után magával vitte Brünnbe a vértanúk ruháit, de közülük csak Damjanich köpenyét viselte.

Magyarul semmit, csak káromkodni

Köztudott, hogy az aradi vértanúk közül nem mindenki volt magyar származású - többen is voltak, akik csak néhány szót, vagy egyáltalán nem beszéltek magyarul. Poeltenberg Ernő például csak káromkodni tudott a nyelvünkön, Aulich Lajos pedig még annyit sem. Rajtuk kívül Damjanich János szerb, Knezich Károly horvát származású volt, Kiss Ernő és Lázár Vilmos pedig a magyarországi örmény kisebbség soraiból került ki.

Leért a lába

Az aradi vértanúk között volt egy tábornok, aki mindössze 30 éves volt - ő volt a legfiatalabb kivégzett -, ráadásul ő volt a legmagasabb is. Leiningen-Westerburg Károly lába gyakorlatilag leért az akasztáskor, ezért a hóhér segédei addig csűrték-csavarták az elítélt kötélbe szorított fejét, amíg meg nem bizonyosodtak róla, hogy valóban meghalt. Éppen ezért mondhatjuk, hogy az egyébként is tragikus napon a honvéd tábornok szenvedte el a legborzalmasabb halált.

Haynau-nak dádá volt

Európában sokan túlzásnak tartották a magyar szabadságharc véres megtorlását és a sorozatos kivégzéseket - köztük Miklós orosz cár és a nyugati uralkodók is. Az európai sajtó emellett kifejezetten negatív véleménnyel volt Haynau-ról, aki mikor 1850-ben Londonba látogatott, hogy megnézze a Barcalay/Perkins sörgyárat, a munkások csapatba gyűltek, majd seprűkkel és ostorokkal rohamozták meg a táborszernagyot. Valaki még egy szénabálával is fejbe dobta Haynau-t; ütötték-verték, szeméttel dobálták, így aztán kísérőivel együtt kénytelen volt menekülőre fogni. Ám az utcán sem lelt békére, ott több százan gyűltek össze, akik alig várták, hogy megverjék a véreskezű vezetőt. Haynau nagy nehezen be tudott menekülni egy kocsmáros házába, ahol elbújt az ágy alatt. Azonban nemcsak Londonban, hanem Párizsban is történt vele hasonló.

A mai napig érthetetlen, hogy Haynau miért éppen Magyarországon vett magának birtokot a szabadságharc leverése után, de nem is tudta sokáig élvezni a szatmári levegőt - 1853-ban hirtelen meghalt.

_{Forrás: Vasárnap.com}