promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Borzalmas átkot hordoztak az aradi vértanúk, halálukkal poklot szabadítottak a Habsburgokra
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A 13 kivégzett tábornokért cserébe ugyanannyi osztrák méltóság veszett oda.

Október 6. a magyar nemzet gyászünnepe, hiszen 1849-ben ezen a napon végeztek ki Aradon 13 honvédtábornokot (pontosabban szólva Lázár Vilmos ezredes volt), illetve Batthyány Lajost Pesten, aki 1848-ban néhány hónapig a miniszterelnöki tisztséget töltötte be.

A kivégzések golyó és kötél által zajlottak, a rendcsinálással megbízott Julius Jacob von Haynau táborszernagy véres megtorlásba kezdett. 1850 júliusában a széles körű nemzetközi tiltakozás következtében (is) azonban gyorsan leváltották, ő pedig – és ez volt a szemtelenség netovábbja – a szolgálataiért kapott pénzből földbirtokot vásárolt magának a magyarországi Szatmár vármegyében.

A legenda úgy tartja, hogy az osztrákok kegyetlenkedései nem maradtak megbosszulatlanul, az átok éppen 13-szor sújtott le a Habsburg uralkodócsaládra, egészen addig, amíg az első világháborúban teljesen szét nem hullott az Osztrák–Magyar Monarchia.

A rontást állítólag Batthyány özvegye, Zichy Antónia hozta rá a neves famíliára. Az átok pedig 1857-ben kezdte meg munkálkodását, amikor Ferenc József császár és szépséges felesége, Sisi tífuszban elvesztették kétéves kislányukat, Zsófia hercegnőt.

A további tragédiák pedig, csak felsorolásszerűen, a Múlt-kor oldal gyűjtése alapján:

  • Matild főhercegnő az apja elől a háta mögé rejtette a kezében lévő cigarettát, amely meggyújtotta a ruháját, ő pedig belehalt az égési sérüléseibe;
  • Mexikóban kivégezték Ferenc József öccsét, I. Miksát;
  • Miksa felesége, Sarolta lelkileg összeomlott a kivégzés hírére;
  • Sisi trónörökös fia, Rudolf feltehetőleg öngyilkos lett a szeretőjével együtt;
  • Johann Orth főherceg a Föld körbehajózása során eltűnt a tengeren;
  • Habsburg-Tescheni Vilmos Ferenc Károly főherceg halálos lovasbalesetet szenvedett;
  • Ferenc József unokatestvére, László főherceg egy vadászaton a saját combjába lőtt, majd vérmérgezés következtében meghalt;
  • Sisi legkisebb húga, Zsófia Sarolta bajor hercegnő egy tűzvészben vesztette életét;
  • 1898-ban magát Erzsébet királynőt is megölte egy merénylő;
  • Klotild főhercegnő feltehetőleg mérgezés következtében hunyt el;
  • végezetül 1914-ben Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége, Chotek Zsófia merénylet áldozatai lettek Szarajevóban, előidézve az első világháború kirobbanását.

Ne feledjük Haynaut sem, aki a legenda szerint 1853-ban szintén szörnyűséges halált halt. Egy korábbi fejsérülése utóhatásaként állítólag rendszeresen elvesztette az eszméletét, és egy bécsi rendezvényen emiatt halottnak hitték. Elrendelték nála a boncolást, és ekkor borzalmas felismerésre jutottak vele kapcsolatban.

Amikor lefűrészelték a koponyatetőt, akkor látták meg, hogy az agyveleje még lüktetett, vagyis élve boncolták fel. A szóbeszéd egy másik verziója szerint a lánya exhumáltatta később, aki tudott apja rosszulléteiről, és be is igazolódott a gyanúja, hiszen Haynau hason feküdt a koporsóban, és a körmeire már rászáradt a vér, keserves kínok közt halhatott meg. De persze csak a magyar nép képzeletében, amely így próbált elégtételt venni az aradi hóhéron.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás