promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Mátyás király szörnyen szenvedett a halálos ágyán, de nem méreg végzett vele

Mátyás király szörnyen szenvedett a halálos ágyán, de nem méreg végzett vele

Történelem & Tudomány
Kategória fejléc

Mátyás király meglehetősen fiatalon hunyt el, halála körülményeivel kapcsolatban számos pletyka kapott szárnyra.

Hunyadi Mátyás uralkodását sokan kritizálják, még többen elismerik, de tény, hogy a magyar történelem egyik legjelentősebb királya volt. Neve elé gyakran odatűzzük az igazságos jelzőt, habár ma már tudjuk, milyen kemény adóztatással tartotta fenn az ország anyagi biztonságát és zsoldosait, a Fekete Sereg elszánt harcosait.

Mátyás király számos érdeme mellett a reneszánsz kultúra terjesztése az egyik legjelentősebb meritum és ki tudja, mit vihetett volna még véghez, ha nem hal meg idejekorán.

Mi okozta Mátyás halálát?

1490. április 6-ának reggelén Mátyás király még nem tudhatta, hogy az utolsó napfelkeltét pillantja meg. Mindössze 47 éves volt, de már átesett egy agyvérzésen és egy ideje fájdalmas betegség kínozta. Köszvénye és rossz állapota miatt a városban már ritkán mutatkozott, az április 6-i virágvasárnapi misén is csak az udvari kápolnában imádkozott, délután pedig már a halálos ágyán feküdt. 

Mátyás viszonylag váratlan halála számos legendát szült, Antonio Bonfini a mérgezés lehetőségét is megemlíti visszaemlékezéseiben. A neves életrajzíró egyébként hat órán át figyelte aznap az eseményeket a palotában, mindenkivel szóba elegyedett, aki egy kicsit is ismerte a királyt. Szólnak legendák arról is, hogy a királyt nagyravágyó főúri hívei gyilkolták meg vagy a felesége, Beatrix királyné méreggel vetett véget az életének. 

A virágvasárnapi vallási ünnepségek után Mátyásnak nem volt jó kedve, ehhez hozzájárulhatott krónikus fájdalma is. Reggel és délelőtt szinte semmit sem evett, majd olasz fügét kért. A déli gyümölcsöt április elején Bécsben nem lehetett könnyű beszerezni, de a király parancsa szent. A kamarása nem tudta friss fügével kínálni Mátyást, állottat szolgált fel neki, ami végképp kiborította a béketűréséből az uralkodót. Ezután hamarosan megérkezett a felesége, Beatrix, de a feljegyzések szerint ő sem tudta megnyugtatni, hiába javasolt különböző fogásokat ebédre.

Történészek szerint nem kell idegenkezűséget feltételezni, Mátyás királlyal valószínűleg gutaütés, más néven szélütés, azaz stroke végzett. Már április 4-én nagyon rosszul volt, két napig haldoklott, mielőtt öröklétre szenderült. 

Életmódja vezethetett Mátyás korai halálához

Mátyás király korai halála ma már nem lepné meg az orvosokat, hiszen tudjuk, hogy a stressz milyen hatással van a szervezetre. Stresszből márpedig bőven kijutott neki. 15 évesen került trónra, sokak megdöbbenésére már az első pillanattól kemény kézzel irányított. Mivel törvényes gyermeke nem született, élete utolsó éveiben görcsösen küzdött azért, hogy házasságon kívül született gyermekét elfogadják utódjául, de ezt a célt nem sikerült elérnie.

Halálhírét a Mátyáshoz közelálló Tibrilli, az udvari bolond tudatta a palotában lévő főurakkal.