Irtózatos repedés keletkezett a Holdon 10 perc alatt

Az utolsó küldetés, az Apollo-17 óta nem járt ember a Holdon. Akkor utoljára, Eugene Cernan tette a lábát a Föld hűséges kísérőjének talajára, hogy aztán az emberiség azóta, egészen pontosan 1972. decembere óta ne is járjon ott. Az elmúlt több, mint fél évszázad során rengeteget fejlődött a technológia, de csak megfigyelő eszközökkel pásztázzuk a Holdat, és a szakértők közvetve próbálják csak megmagyarázni egyrészt az eredetét, illetve másrészt elemzik a felvételeket.

A Hold a Földhöz viszonyított apró mérete ellenére is igazi geológiai csoda, felszíne a körülményekhez képest meglehetősen változatos. Mivel nincs légköre, így az űrből érkező hatások közvetlenül hatnak a felszínre és annak tereptárgyaira. A Hold egyik leghíresebb jellegzetessége az úgynevezett Schrödinger-kráter, mely a méltán híres fizikusról kapta nevét. Ugyan a körülbelül 3,8 milliárd évesre becsült becsapódási hely (azt nem tudni, hogy meteor vagy aszteroida által keletkezett) nem látható szabad szemmel, de 312 kilométeres nagyságának, illetve a kitüremkedő szélek enyhe kontrasztjának köszönhetően már egy átlagos távcsővel is megvizsgálható. 

A Schrödinger-kráter mellett található még két másik olyan dolog is a Holdon, aminek az alapvető elméleteink szerint nem szabadna ott lennie.

Ugyanis két kanyon fekszik közvetlenül a kráter szomszédságában. Utóbbi biztosan egy űrből érkező "test"  behatásának köszönhető, míg a Vallis Schrödinger és a Vallis Planck névre hallgató űrvölgyek származásáról egyre több számítás szerint szintén a becsapódás tehet. Mind a kettő 170-180 kilométer hosszú, és egyes részeiken a 3 kilométeres mélységet is meghaladják. A feltevések szerint ezek a repedések tulajdonképpen egy tízperces folyamat eredményei. Mindössze ennyi elég volt az egetrengető eseményhez a Holdon. 

Az ismeretlen "látogató" a becslések szerin akár 55 ezer kilométer per órás sebességgel hasíthatott végig a Hold felszínének közelében, hogy aztán óriási lyukat üssön rajta. A becsapódás erejét a szakértők egy kozmikus atombomba csapásához hasonlítják, amely alapjaiban rengette meg a déli pólus szerkezetének ezen részét. A geológiai hatás anyagkidobódással járt, így tulajdonképpen a felszín egyes részei kiszakadtak és az űr irányába távoztak a légkör hiányában. Így keletkezhettek a kanyonok nagyjából 10 perc alatt. Ugyanis míg a földi Grand Canyont elsősorban a víz alakította ki, ebből a lehetőségből erőteljes hiány mutatkozik a csontszáraz Holdon. Tehát a kísérteties hasonlóság ellenére kanyon és kanyon között is mutatkozhat különbség, főleg, ha az más-más égitesten vagy bolygón található. 

Érdekesség, de immár számottevő esély mutatkozik arra, hogy a Földet 2032-ben fenyegető 2024 YR4-es aszteroida nem minket talál el, hanem a Holdat.

Élettelen kísérőnket a mostani számítások szerint 0,3 százalékos eséllyel trafálhatja el a hírhedt űrvándor. A Föld esélyei is romlottak néhány nap alatt. A Live Science szerint már 3,1 százalékra tehető a balszerencsénk valószínűsége. Izgalmas éveknek nézünk elébe. 

A félelmetes Schrödinger-kráter és a két kanyon: