Pitagorasznak nem sok köze van a híres tételéhez, több alkalommal is lelepleződött már

Az ókori görög filozófus és matematikus Püthagorasz (magyarosan: Pitagorasz) Számosz szigetén született a Krisztus előtti 6. században. Kevesen tudják róla, hogy misztikus is volt, rendíthetetlenül hitt a lélekvándorlásban. Úgy gondolta, hogy az ember állat formájában is újjászülethet, ezért gyakran prédikált az állatoknak is.

Pitagoraszt ma legalábbis „flúgosnak” tartaná a társadalom, nem pedig nagy matematikusnak. A róla elnevezett Pitagorasz-tétel (a²+b²=c²) kapcsán mindenki jól ismeri – pedig ez nem is az ő „találmánya”.

A babilóniaiak és az indiaiak már évszázadokkal előtte ismerték és alkalmazták, valójában – legyen mindenki erős – a Pitagorasz-tétel nagyjából egy ezredévvel idősebb, mint maga a híres bölcs. Akinek nagyjából annyi az érdeme, hogy ő ismertethette meg a görögökkel, de még az első bizonyítás sem tőle származik.

A tétel első megjelenése egy agyagtáblán olvasható, amelynek nincs neve, csupán egy semmitmondó kódszámot adtak neki a tudósok. Az írás szerzője egy téglalap átlóját számolta ki ezzel a módszerrel, mégpedig az ókori Babilóniában, valamikor Krisztus előtt 1900–1600 között, vagyis tényleg a görög tudóst megelőzve.

Egy másik tábla (amely Krisztus előtt 1800–1600 között születhetett) egy négyzetet, illetve belerajzolt háromszögeket tartalmaz, és szintén annak a bizonyítéka, hogy a babilóniaiak ismerték a Pitagorasz-tételt, még ha nyilvánvalóan nem így nevezték.

De akkor hogyan ragadt rá a tételre a ma ismert elnevezés? Ez alighanem a püthagoreusoknak köszönhető, akik Püthagorasz tanaira támaszkodtak, és közösségeik egész Magna Graeciában (Itália déli részén) megjelentek.

Pitagorasz tanításai (főleg a lélekvándorlással kapcsolatosak) olyan nagy hatásúak voltak, hogy a mesternek még a halála után két évszázaddal is akadtak hálás követői. A hálájuk pedig az volt, hogy „öröklétet” ajándékoztak a bölcsnek a matematikai fogalom révén.

Pitagorasz tétele folyadékokkal is bizonyítható: