Kőkemény dolgot mondott Magyar Péterről Bödőcs Tibor, ezen nevet az ország újra és újra
.jpg?crop=1901%2C784%2C0%2C13&width=1920)
Rendesen odavágott Magyar Péternek, de Orbán Viktort, Lázár Jánost és Donald Trumpot se kímélte.
Keményen leszólta Magyarország humoristája, Bödőcs Tibor egy korábbi fellépésén a Tisza Párt elnökét, Magyar Pétert
A humorista nem kímélte legújabb poénjai között a politikus körül kialakult „Messiás-jelenséget”, de a tőle megszokott karcos iróniával azonnal le is földelte a várakozásokat.
Bödőcs Tibor hangsúlyozta: látva a politikust az árvízi védekezésnél, egyértelművé vált számára, hogy Magyar nem jár a vízen, helyette inkább egyfajta „slimfit gumicsizma reklámot” adott elő a gátakon.
A humorista szerint Magyar Péter ellenzéki harca még a hatalom legfelsőbb köreit is váratlan lépésekre kényszerítette.
Úgy fogalmazott: „A basa is meglátta, egyből elkezdett fogyózni, a szovjetunió fogyókúrát folytatta, egyből kiment, mindenkivel kezet fogott, bepótolta az összes Covid kézfogást” – fogalmazott a humorista.

Bedobták a váratlan dátumot a magyar euró bevezetéséről, nem akárki pedzegette a témát, ám a szakértő óva int
Olvass tovább...
A politikai paletta másik oldalát sem kímélte, hiszen felelevenítette, hogy az árvízi védekezésnél a korábbi miniszterelnök is tiszteletét tette
„Akkor kiment még a Gyurcsány is az árvízhez, nem volt elég baj, még az is odament. A hét csapás ugye?”
Bödőcs Tibor külön kitért a Menczer Tamás és Magyar Péter közötti emlékezetes csörtére is, amelyet találóan az „ávós Krampusz kontra Messiás” összecsapásaként értékelt.
Bár elismeri, hogy a Tisza párt elnöke nem megváltó, ironikusan hozzátette: „ütik, vágják, korbácsolják, ahogy a Messiásokat szokták a farizeusok”.

Olyan magyar szót véstek fel Szlovákiában a vasúti sínekre, amelyen megrökönyödik mind a két ország lakossága
Olvass tovább...
A Schadl–Völner-ügy politikai botránynak egy szeletét, egyetlen körmondattal foglalta össze a humorista, amely szerinte olyan bonyolult, hogy még az érettségi tételek között is viszont fogják látni a diákok.
A történet lényege a szereplők közötti bizalmi láncreakcióban keresendő: a kör bezárult azzal a Vogel Evelinnel, aki titokban hangfelvételt készített korábbi barátjáról, Magyar Péterről. Ő volt az az ember, aki korábban szintén titokban rögzítette felesége szavait; azét a Varga Juditét, aki igazságügyi miniszterként aláírta a Pegazus kémszoftver alkalmazását lehetővé tévő rendelkezéseket.
Bödőcs rámutatott a sors fintorára: az a miniszter, aki mások megfigyelését engedélyezte, végül saját férje lehallgatásának áldozata lett, akit aztán a saját barátnője is rögzített.
„Mi meg ezeket mind meghallgatjuk” – tette hozzá a humorista a tőle megszokott fanyar humorral.

Cseh sztártörténész kimondta Trianonról amit eddig tilos volt, ez megrázza Magyarországot
Olvass tovább...
Donald Trumpot sem hagyta békén, a humorista minden gátlását levetve és némi iróniával bővítette “aranyköpéseit”, hogy „hat méterrel a föld felett lebeg” az amerikai elnökválasztás eredménye miatt.
Bár hozzátette, hogy „mi” nem nyertünk, a „szőke Torgyán” (Trump) győzelmet aratott.
Szarkasztikusan dicsérte Trump elnökségét, amiért az elnök a hivatali ideje alatt (négy évig) nem indított háborút, amit ő – némi túlzással élve – egy évtizednyi béke fenntartásaként állított be.
