Valami szörnyű dolog történt a levegőben, az utasok pánikba estek, a személyzet imádkozni kezdett

Tragédia történt a levegőben - az utasok pánikba estek, a személyzet imádkozni kezdett, miközben a pilóták az életükért küzdöttek.
Az Atlanti ócean felett, több mint ezer kilométerre a szárazföldtől, 293 utas és 13 fős személyzet élt át pokoli perceket, amikor az Air Transat Toronto – Lisszabon járatának hajtóművei egymás után leálltak. A repülőgép ekkor már 10 kilométer magasan repült, és percek választották el attól, hogy üzemanyag nélkül az óceánba zuhanjon.
A hiba, amit senki sem vett észre időben – és ami majdnem az Atlanti-óceán mélyére juttatta a repülőgépet
2001-ben a Toronto felől induló járat kezdetben teljesen rendben haladt, mígnem hajnalban a műszerek szokatlan adatokat mutattak. A hajtómű olaj hőmérséklete gyanúsan alacsony, a nyomás viszont túl magas volt. A pilóták a karbantartó központtal egyeztetve téves riasztásra gyanakodtak, és folytatták az útjukat. Valójában azonban az egyik kerozin cső megrepedt, és percenként négy liter üzemanyag szökött el a levegőbe.
Amikor az első üzemanyag-figyelmeztetés megjelent, a személyzet sajnos nem követte a hivatalos eljárást: nem ellenőrizték a szinteket, hanem „fejből” cselekedtek.
A kereszttáplálás megnyitásával a működő hajtómű oldaláról is a szivárgó tartályba vezették az üzemanyagot, így mindkét szárny kiürült.

Kitépték a kommandósok az utasokat az ülésből a Ryanair járatán, életük végéig fizethetnek
Olvass tovább...
120 kilométeres siklás a semmi fölött – a repülés, amely hajszálon múlt az Atlanti-óceán felett
Reggel 6 óra után mindkét hajtómű leállt. Az Airbus A330-as így teljesen áram és hajtóerő nélkül maradt. A pilóta ekkor egyetlen dolgot tehetett: siklásban próbálta elérni a legközelebbi repülőteret, a portugál Lajes légibázist.
A vészhelyzeti generátor automatikusan kinyílt, és minimális áramot biztosított a vezérléshez. A gép 120 kilométert tett meg siklásban az Atlanti óceán fölött, miközben a fedélzeten pánik tört ki. Többen imádkozni kezdtek, mások zokogtak, a személyzet pedig próbálta tartani a rendet.
A kapitány merész döntést hozott: a magasság csökkentése érdekében S alakú manőverekkel közelített, majd fékszárnyak nélkül, 370 km/órás sebességgel ért földet – 300 méterrel a pálya kezdete előtt. A futómű kerekek kidurrantak, a gép fém felniken csúszva állt meg, de mindenki túlélte.
A vizsgálat és a tanulságok – hogyan előzött meg egy hajszálon múló tragédia új biztonsági szabályokat
A baleset utólagos elemzése szerint a hibát egy korábbi karbantartás során elkövetett szerelési hiba okozta.

800 ezer forint jattot hagytak egy pincérnőnek, de nem akármit tett meg érte
Olvass tovább...
Egy nem megfelelő alkatrészt építettek be, ami miatt a vezetékek összedörzsölődtek. Az eset után a légitársaságot 250 000 kanadai dollárra büntették, és átírták az Airbus A330 ellenőrző listát is, hogy hasonló hiba ne ismétlődhessen meg.
A hőmérséklet, az olajnyomás és az üzemanyagszint-ellenőrzés azóta kötelező elem minden hasonló járat előírásában. A repülőgép kapitányát és első tisztjét felmentették: a szakértők szerint az ő lélekjelenlétük mentette meg a 306 ember életét.
Amikor a pilóták lélekjelenléte 306 ember életét mentette meg
Az Air Transat gépe, amely 120 kilométert siklott a tenger fölött, végül a repülés történetének egyik legnagyobb hőstörténetévé vált. A üzemanyag-szivárgás, amely kis híján katasztrófát okozott, örökre megváltoztatta a nemzetközi repülésbiztonsági eljárásokat.
A gépet később megjavították, és 2020-ig szolgált. A pilóták története pedig azóta is része a repülés oktatásnak.

Döbbenetes dolgot tett Szegeden egy buszsofőr egy fiatal lánnyal, rengetegen felháborodtak rajta
Olvass tovább...
Forrás: Facebook
