promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Erről a telefonszámról kapott hívást egy magyar nő, borzalmas ami utána történt

Erről a telefonszámról kapott hívást egy magyar nő, borzalmas ami utána történt

Borítókép:  Freepik / Illusztráció
Színes
Kategória fejléc

Egyre több bejelentés érkezik gyanús hívószámokról, ami ezután következett, arra a baranyai nő sem számított. 

Gyanús hívás, ami nyereményként indult, de fenyegetés lett belőle

Újabb átverési módszer kezdett el terjedni Magyarországon. Egy baranyai nő arról számolt be, hogy egyik délután egy ismeretlen telefonszam kereste meg, és azt állították neki: 500 ezer forintos utalványt nyert a Tesco, az Aldi vagy a Lidl valamelyik boltjában leadott vásárlása után.

A hívás elsőre is gyanús volt, de igazán akkor vált egyértelművé a csalás, amikor a telefonáló bankszámla-adatokat kezdett el kérni.

A nő megszakította a hívást, de ezzel nem ért véget a történet. Néhány percen belül újabb és újabb számokról hívták vissza. A hangnem egyre fokozódott: a csalók banki ügyintézőnek adták ki magukat, később trágár szavakat használtak, majd odáig fajult a helyzet, hogy az asszonyt megfenyegették: „megtaláljuk”.

Hogyan működik a nyereményjátékot érintő csalás?

A módszer szinte mindig ugyanaz: a hívó fél állítólagos nyereményjáték győzteseként szólítja meg az áldozatot. A tipikus forgatókönyv szerint valamilyen áruházlánc – jelenleg a Tesco, az Aldi vagy a Lidl – nevével élnek vissza.

Ezután arra kérik a megtévesztett személyt, hogy adja meg személyes adatait, sőt a bankszamla számát is. Amennyiben az áldozat gyanút fog, a csalók fenyegetéssel vagy zaklatással próbálnak nyomást gyakorolni.

Szakértők hangsúlyozzák: egyetlen üzletlánc sem kér bizalmas adatokat telefonon keresztül. Ha valakit ehhez hasonló ürüggyel keresnek meg, biztos lehet benne, hogy átverésel van dolga. 

A gyanús hívószámok listája – a csalók vonala köztük lehet

Az eset után a sértett több különböző telefonszamról is kapott hívásokat. A képernyőmentésen jól látszik, hogy rövid időn belül több, egymástól eltérő számról érkeztek a hívások. Ezek között lehetett az a szám is, amelyen keresztül a csalók próbálták becsapni:

  • +36 30 607 4841

  • +36 30 633 4642

  • +36 70 576 9625

  • +36 70 421 7361

  • +36 30 866 5630

  • +36 30 897 9101

  • +36 30 143 2642

  • +36 30 884 0731

Ezek a számok egy része vélhetően hamis vagy ideiglenes vonal lehet, amit kizárólag ilyen típusú csalásokra használnak.

Mire figyeljünk, hogy elkerüljük az átverést?

A hatóságok mindenkit arra figyelmeztetnek: ha ismeretlen számról keresik meg, és nyereményt ígérnek, kerülje a személyes adatok megadását. A nyereményjátékok hivatalos nyerteseit sosem telefonon, főleg nem idegen hívó fél útján értesítik bankszámla-információkért cserébe.

Az eset tanulsága világos: ha gyanús hívást kapunk, bontsuk a vonalat, tiltsuk le a hívószámot és jelentsük a hatóságoknak, semmiképpen ne dőljünk be az ígéreteknek.

Ebben a videóban egy OTP tranzakcióhoz kötött hasonló adathalász trükk kerül bemutatásra:

Forrás: sonline.hu