promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Félelmetes figyelmeztetést találtak egy Jókai-regény borítóján, komoly összegért akarnak túladni rajta

Félelmetes figyelmeztetést találtak egy Jókai-regény borítóján, komoly összegért akarnak túladni rajta

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Színes
Kategória fejléc

Külföldön került elő az 1800-as évekből származó könyv, igazi gyűjtői különlegesség.

Nem csupán a hazai, külföldi hirdetésekben is találkozhatunk ritka magyar relikviákkal, ezúttal azonban nem érméről, még csak nem is óráról, hanem egy könyvről lesz szó, mely egészen pontosan az 1883-ban megjelent Bálványos-vár (vagy Bálványosvár) első kiadásának első és második kötete.

Egyik legolvasottabb magyar írónknak, Jókai Mórnak már idősebb korában jelent meg ez a műve, amely a 13. századi Erdélyben játszódik, és a kereszténység, valamint a pogányság ütközőpontjait bontja ki romantikusan szép hangulatban.

Mint az a képekről is kivehető, a könyvet a Lévai Casino – Waymann Károly könyvtárában vették nyilvántartásba, és ahogy a leírásból kiderül, ugyan a borítója kopottas és javítgatott, a lapokon pedig néhol foltok találhatók, a könyv minden oldala megvan.

Furcsa szöveget ragasztottak a belső borítóra

A könyv egyik különlegessége, hogy a belső borítóra egy meglehetősen félelmetes figyelmeztetést ragasztottak. Hogy mi indokolta ezt, az nem derült ki, mindenesetre könnyen lehet, hogy a spanyolnátha idején ragasztották bele a könyvtár összes kötetébe.

„Óvakodjunk a tüdővésztől!! Nem szabad a könyvek lapjaira köhögni, köhécselni, tüsszenteni, és azokat megnyálazott ujjal fogatni, mert – e tilalom megszegésével – a tüdővész ragálya a tüdővészes betegről könnyen átterjed az egészséges emberre, s nem ritkán halálos végű betegségeket (tüdővészt) okozhat”

– áll a baljós üzenetben.

A könyv egyébként közel 94 ezer forintért keresi új tulajdonosát, ami meglehetősen magas ár, lévén az 1900-as évek elején nyomott Révai-kiadás mindössze néhány ezer forintért elérhető a hazai antikváriumokban.

Mindenesetre nem ez a legdrágább Jókai Mór könyv, amit a hirdetések között találhatunk, egy másik oldalon az Egy magyar nábob 1894-es, képes díszkiadását egymillió forintért hirdetik, ami valljuk be, nagyon elrugaszkodott ár, azt ugyanis antikváriumok oldalán néhány ezer forintért meg lehet vásárolni.

Jókai Mór Bálványosvár című regénye ezen a csodálatos erdélyi tájon játszódik: